Kakaskukorékolás

  • 4212 válasz
  • 1689115 megtekintés
*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #585 Dátum: 2014. Október 05. 17:26 »
én már a nyáron mondtam Fekete Józsefnek, elnökhelyettesnek, hogy az OMME elveszítette a közhasznúságot. Barátaim mondták, hogy csak idő kérdése, hogy kimenjen a levél az OMME-nak is.

Azért akartam most október 4-én a Csintó csapat találkozóját, hogy ott robbanjon a hír, mely szerint rendkívüli küldöttgyűlést kell a mostani OMME OV-nak összehívnia a törvényes állapot helyreállítására. Ha ez nem történik meg év végéig, akkor jönnek a szankciók: adószám felfüggesztése jogosultságok megvonása stb.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #586 Dátum: 2014. Október 05. 19:34 »
De nyugi. Még ez a helyzet adja a leglájtosabb megoldást a  változás eléréséhez, tehát jobb ha senki, még Cserényi, Tóth, Lászlóffy, Mészáros sem kapálózik, nem rugdalózik, hanem szépen igába hajtja a fejét, ahogy Fekete Józsi és Fáskerti fogja. Ugyanis Van további eszköz is a törvényes müködés  kikényszerítésére. Minél jobban ellenkeznek, annál jobban szorulni fognak. Olyan ez mint a bilincs. Bocs a hasonlatért, ha valakinek véletlenül nem tetszene. No de, kinek nem inge ne vegye magára.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #587 Dátum: 2014. Október 05. 20:00 »
Az OMME-ban most ilyen játék folyik a méhészek pénzén.

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #588 Dátum: 2014. Október 05. 20:23 »
DE ezen a bohócon van gatyaleesés gátló!!
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

*

kas62

  • ***
  • 146
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #589 Dátum: 2014. Október 05. 21:13 »
Atya!
Hiányzik a látvány? ;D ;D

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #590 Dátum: 2014. Október 05. 21:15 »
QUQURIQ!!!

Áldásos estét Mindenkinek!

Kapargatok, kapargatok, jé valami mára is akadt!
A Pongrác Attila elnöksége alatt álló csongrádi szervezetet nagy műgonddal három részre akarja szakítani Lászlóffy Zsolt szaktanácsadó, "külügyminiszterünk"!!!
Ki
tudja
miért???
No, most páran tanácstalanok vagytok ugye???
Ha 10-10 fővel megalakítják az OMME .....helyi szervezeteit, szavazatkor 1 elnöki és egy küldötti szavazat lesz!!!
Mint tudjátok minden megkezdett 50 fő után + egy fő küldött!
A három kis vakarék egyesület 6 főt delegálhat a küldött gyűlésen!
Ravasz egy köcsög taktika!!!
Na így lehet leggyorsabban szét......az OMME-t, intézményesített keretek között!!!
Mint látjátok, egy gátlástalan, bandával állunk szemben!
Mindezt a mi tagdíjainkból finanszírozzák!
Tisztelt OMME elnökök!
Minden ilyen kezdeményezéstől zárkózzatok el, a legmesszebb menőkig!
Aki hasonlókról hall tegye közzé itt a méhészklubon!
Vigyázat!
Nagy egyesületek Veszélyben!!!
Szekszárd kezdte, de a tagság józan esze kerekedett felül, nem pedig az agresszoroké!!!
Ezek mindent megpróbálnak a túlélésért!
De!
Sok Kiskakaks disznót győz!!!

Kiskakas!

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #591 Dátum: 2014. Október 05. 21:44 »
Kiskakas!

Te ezen csodálkozol?
Van akik azért születnek, hogy egy cél érdekében feladatokat hajtsanak végre.
Itt nincs betyárbecsület, barátság és ilyen hétköznapi dolgok.
Aki legtöbbet segített neki azt szúrta hátba először, mert ezt a parancsot kapta  főnökétől.
Ha más tette volna még talán el is fogadnám, így viszont pályafutásom legnagyobb csalódása, és ezzel nem vagyok egyedül.
Sokunk számára érthetetlen ez a mentalitás, de el kell fogadnunk.
Nagyernyei Attila

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #592 Dátum: 2014. Október 05. 22:18 »
A szocialista tömbön belül a Securitate dolgozott Romániában a legprofibban a hatalom védelmében és a józan ész ellenében. Nincs valami áthallásotok a szegedi ügy kapcsán? Az egyik újonnan képződő klubocskában olyan nagy a káderhiány, hogy a leendő elnök a saját helyettesének a saját feleségét jelölte. Csaucseszku és felesége? Emlékeztek, hogy az egyik tavaszi Méhészújságban a neonikotinoidokat éljenezte az OMME és éppen egy ottani méhész szavait idézte a címoldalra. (Ejnye-bejnye Ludányi méhésztárs. Ehhez szerkesztői nevet adni, nem illik egy diplomás emberhez!) De térjünk vissza a témánkhoz. Mi zajlik ott a végeken? Elment néhány embernek a józan esze?
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

lygo67

  • ***
  • 144
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #593 Dátum: 2014. Október 05. 22:52 »
QUQURIQ!!!


A Pongrác Attila elnöksége alatt álló csongrádi szervezetet nagy műgonddal három részre akarja szakítani Lászlóffy Zsolt szaktanácsadó, "külügyminiszterünk"!!!

Ez már - ha jól tudom-  tény és így nem egy hanem négy egyesület lett.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #594 Dátum: 2014. Október 06. 00:51 »
Ha egyáltalán végig tudják csinálni. Sok buktató van még.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #595 Dátum: 2014. Október 06. 06:48 »
QUQURIQ!!!


A Pongrác Attila elnöksége alatt álló csongrádi szervezetet nagy műgonddal három részre akarja szakítani Lászlóffy Zsolt szaktanácsadó, "külügyminiszterünk"!!!

Ez már - ha jól tudom-  tény és így nem egy hanem négy egyesület lett.

Ezen érvrendszer mentén végig haladva, tényleg az a gyanúm, hogy sz... van a palacsintában.
Talán könnyebb volt + három egyesületet csinálni, mint egy új alapszabályt ?? ( ami már meg is volt, van, Erdélyi Jánosnak köszönhetően)
Ha igen, akkor meg van a megoldás. Azok az egyesületek, akik úgy gondolják, nem tudták kellően képviselni a tagságuk érdekeit, mert leszavazták őket, csinálják meg ugyan így.  Nosza emeljük a statisztikát,  ne csak három egyesülettel, és hat szavazóval bővüljön.

Ez valahol tanulságos,  viszont nagyon elszomorító!
Ki hiszi el, hogy mindez a méhészekért van??
De se baj: "jó pap holtig tanul"

A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #596 Dátum: 2014. Október 06. 08:59 »
QUQURIQ!!!

Szép, derűs napot Mindenkinek!!!

12-h-tól itt olvasható lesz az OMME új alapszabály tervezete, amit az elnökség a szőnyeg alá sepert!!!

Mit nyer az OMME egy teljesen új alapszabállyal?

1. Vissza kaphatjuk a közhasznúságunkat.
2. Lesz egy demokratikus alapokon nyugvó alapszabályunk (amit nem lehet lépten- nyomon úgy félre
    magyarázni, ahogy a vezetés érdekeinek jó legyen!
3. Megszabadulhat tagságunk egy zsarnoki, anti demokratikus vezetéstől!

Íme!
Egy új korszakos demokratikus OMME létrejötte!!!

Mind ezért, közzé teszem Erdélyi János által szakszerűen kidolgozott új OMME alapszabály tervezetét, amit már a Csintó csárdában több elnök meghallhatott!
Erdélyi János az OMME központba is elküldött, és kérte, hogy üljenek le Vele, és hallgassák meg!
Sem az OV. sem a Közgyűlés előtt nem mutathatta be az új alapszabály tervezetet Erdélyi János!
Miért?
Mert rögtön tisztségválasztást kellett volna csinálni az összeférhetetlenség miatt, és érvényesült volna az alulról építkezés (ki- kinek az alá rendeltje)!
Erdélyi Jánosba felszólalásakor belefojtották a szót és leültették!
Tudjátok, hogy ez az ember mennyit dolgozott ezzel a munkával???????
Tudjátok, hogy önként csinálta?????
Tudjátok, hogy pénzt sem kért érte????
Mind ezt miért???
A Tagságért, az OMME-ért!
Igen értetek!


A hírnök Kiskakas!

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #597 Dátum: 2014. Október 06. 12:21 »
QUQURIQ!!!

Szép napot Mindenkinek!

Először meg szeretném köszönni Erdélyi Jánosnak, hogy megírta profi módon az OMME alapszabály tervezetét, ami 19 oldalas!
Igaz voltak akik azzal jutalmazták, hogy tovább nem lehetett az érdi egyesület elnöke!

Arra kérlek benneteket, hogy nyomtassátok ki ezt az anyagot, és minden elnökhöz juttassátok el!
Ha módotokban áll, kérjétek az elnökeiteket, hogy a klubnapon olvassátok fel.
Csak úgy lehet tisztességes döntést hozni, ha megismeritek a valós tényeket!
Ez az alapszabály tervezet miértünk lett írva tagokért, hogy demokratikusan az érdekeinket tudjuk képviselni.
Végre az alulról építkezés ténye érvényesülhet, nem úgy mint most!!!

Országos Magyar Méhészeti Egyesület
ALAPSZABÁLYA




I.
Az egyesület neve, célja, feladata, működési alapelvei



1. Az egyesület neve: Országos Magyar Méhészeti Egyesület

Rövidítése: OMME
                         1.1. Az Egyesület neve német nyelven : Landesverein   der Ungarischen 
                                                                            Imkerei                                                                 
                         1.2. Az Egyesület neve angol nyelven :. Hungarian National Apiarian
                                                                          Association


    2. Székhelye: 1094 Budapest Viola u. 50.

3. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület közhasznú szervezet, önálló jogi személy.


4. Az Egyesület célja:



   a magyar méhészek méhészetek összefogása, érdekképviselete,jogainak érvényesítése,
   tagszervezetek ,tagok tájékoztatása,
   a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelése ,
   összejövetelek;(fórumok,szimpóziumok,előadások,egyeztetések,megbeszélések bemutatók,kóstolók szervezése) az aktuális kérdések megvitatása ,
   a szakmai módszertani kultúra tökéletesítése,
   tagok gazdasági tevékenységének segítése ,
   a magyar méhészeti múlt és hagyomány ápolása,kiemelt:Szent Ambrus(12.7.)ünnepe
   tudatos magyar fogyasztás növelése a méz-méztermékek-piacán, ,
   a méz, méhészeti termékek ,és azok jótékony, gyógyító, hatásainak népszerűsítése,
   a mézturizmus támogatása,
   a tudományos kutatások segítése;                                                                                     oktató,-képzést segítő - anyagok, ajánlások, készítésének ösztönzése,
   a méhészkedés során kerüljenek előtérbe a természetes  védekező szerek,
   az innováció széles körű  megismertetése ,                                                                                                       hozzájárulni az egészséges életmód a környezetvédelem társadalmi sikeréhez,




5. Az egyesület feladata:

  5.1 méhészeti szakmai téren:
- A méhészek szakmai képviselete az állami, társadalmi, gazdálkodó és egyéb, valamint nemzetközi szervezetekben/szervezeteknél,
- Szakmai ismeretek összefogása,azok továbbítása minden érintett irányába, kutatások kezdeményezése,ösztönzése, támogatása.
-Szakmai közreműködés és véleményezés, valamint ezen feladatok ágazati képviselete a hazai és nemzetközi testületekben, nemzetközi-, hazai és szakmai szabványok, előírások jogszabályok kidolgozásában, honosításában, adaptálásában.
- Segíti az egyesület tagjait szakmai ismeretek bővítésével, videofilmekkel könyvkiadással ; könyvek ,kiadványok,szóróanyagok,nem papír alapú információhordozók terjesztésével és ajánlásokkal.                                                               - Ösztönzi, segíti,az innovációs tapasztalatok átadását.

5.2. érdekérvényesítési kapcsolatok területén:
-Méhészeink érdekeinek érvényre juttatása egyik fő feladatunk .Felhatalmazás alapján kiadunk igazolásokat adatszolgáltatás céljából az arra jogosultaknak ezzel is segítve a támogatási/pályázati/ügyintézési- eljárásokat.
  - Folyamatos, naprakész formális,és informális anyaggal ,jogszabályfigyeléssel,E-learning anyaggal segítjük méhész tagjainkat.
- Szervezzük az oktatás és képzés strukturális és tartalmi részét, biztosítjuk hozzá a szükséges feltételeket.                                                                                                                                                            – Az asszeritiv kommunikáció segítse  mind a Szervezet belső kohéziós összetartozását,mind a hatékonyabb kapcsolati tőkét. A menedzsment tevékenysége segítse a kapcsolati rendszer hatékonyságát  minden irányban.

5.3. az egészséges életmódra nevelés,az egészségmegőrzés területén:                                                                               ösztönözzük a lakosságot a méz/méhészeti termékek fogyasztására.
  - Részt veszünk termékeinkkel és szóróanyagainkkal az egészséges élet-életmód- rendezvényein.     
  - Kiemelt partnerséget ápolunk az oktatási/közművelődési intézményekkel,közös rendezvényeket   
       szervezünk.                                                                                                                                               -  Támogatjuk,eszközeinkkel segítjük, ajánljuk a mézturizmust. 

5.4.  a  környezet megőrzése, gyarapítása érdekében:

 - Gyarapítjuk értékes növényeinket.                                                                                                -  Javaslatot teszünk  a táj jellegű növényzet megőrzésére,gyarapítására.
-   Megőrizzük a természeti értékeket, és felhívjuk rá a társadalom figyelmét.
-   Méhészeteinkben előnyben részesítjük a természetes védekezést,támogatjuk a biogazdálkodási-természetkímélő- technológiákat/törekvéseket.

5.5 .  a nyilvánosság, az átláthatóság  alapelvei szerint:

-   Szervezzük egyesületünk tevékenységét.                                                                                  -  Tagjaink megelégedettségét ,és igényeit évente mérjük.                                                                     
                   5.6. Az OMME Elnöke gondoskodjon az OV ,és Országos Küldöttgyűlésen  ,vagy papír alapú, vagy a kivetítőn megjeleníthető alapszabály ,szmsz  meglétéről.

6.  Küldetésnyilatkozat:

- Szervezetünk számára rendkívüli fontossággal bírnak az emberi tényezők,kompetenciák. Számunkra a kreativitás,az önmegvalósítás kiteljesedése céljaink elérésének egyik záloga. A személyiségformálás egyik leghatékonyabb eszköze  a közösségépítés,mely megjelenik  : rendezvényeinken,eseményeinken,találkozókon,képzéseinken, a különböző  díjak, versenyek ,teljesítmények értékelésekor.  Együvé tartozásunkat erősíti:  jelvényünk, tagsági/méhész /igazolványunk, közösségi elismerési rendszerünk is .                                                                                        –  Az OMME vezetése speciális vezetésnek mondható, s mint ilyen; az  emberfejlesztés a többlete, a megkülönböztető jegye. Nem vezetési specifikum,a jó légkör,a harmonikus kommunikáció,az emberi együttműködés, hanem a közös célok  megvalósításának letéteményese. A legfőbb vezetés a menedzsmentet testesíti meg a partnerek felé,amikor méhész közösségünk közös célra irányuló  együttműködését szervezi meg.
-  Az OMME megjelenítése jelentse a reklámokat,a szóróanyagaink,kiadványaink sokféleségét,a kapcsolati rendszert,a programokban való részvételt,valamint új verbális és nonverbális formák keresését , megvalósítását.

6.1,                  Az előzőek következményeként Szervezetünk számára fontosak :
                        Az Egyesületre vonatkozó adatok és tények nyilvánosak.                                                                   6.2.  Bármely funkciót csak tag láthat el  !                                                                                                                       6.3                   A bizottsági elnököt a  megválasztott tagok maguk közül választják .                                                   

6.4.  Az Egyesület  természetes személyek, önálló jogi személyek,valamint nem önálló jogi személyek demokratikus módon,és az önkéntesség alapján szerveződött közössége, mely az önkormányzatiság rendező alapelveit követi  működése során .                                               
                                                                                                                                                 
6.5.  Működésünk legfőbb erénye a tagok képviselete, ügyeik szolgálata, a cselekvő Szervezeti tevékenység; Ennek érdekében az Egyesület a kapcsolatait, a célok és  feladatok  szerint alakítja,- figyelemmel a tudatosság, következetesség,konszenzus keresés elveire.
 
6.6. Az Egyesület feladatainak megvalósítása érdekében vállalkozási tevékenységet szervezhet és végezhet, ez azonban közhasznú tevékenységét nem veszélyeztetheti, alapvető feladatainak megvalósítását nem zavarhatja. Gazdálkodási eredményét nem osztja fel, azokat visszaforgatja közhasznú tevékenységére. Az  Egyesület tevékenysége alapján közhasznú szervezetként különféle kedvezményekre jogosult.

6.7. Az Egyesület befektetési tevékenységet nem végez.

6.8.   Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

6.9.   Bevételei: tagdíjból, jogi személyek és saját vállalkozásainak eredményéből, adományok, felajánlások, támogatási és pályázati bevételekből,átvett pénzeszközökből, valamint a befizetett SZJA 1%-ából állnak.


7.- Felügyeleti szerve: Fővárosi Főügyészség.




II.
Az Egyesület szervezete, szervei


Az Egyesület általános önkormányzati rendelkezései:

1.   Az Egyesület helyi szervezetei önkéntesség alapján jönnek létre, önkormányzati elven működnek, elősegítve a tagok gazdálkodását, jogainak és kötelezettségeinek érvényesülését.
   
2.   Az Egyesület vezető szerveit demokratikusan, küldöttgyűlés keretében választják meg.

3.   Az Egyesület vezető szervei megbízásukat négyévi időtartamra, választás útján nyerik el. A tisztségviselő időközi választása esetén a megbízatás a ciklus végéig tart.

4.   Az Egyesület ellenőrző szerve az Ellenőrző Bizottság, amelyet négy évre a Küldöttgyűlés választ.

5.   Nem lehet a felügyelő szerv (EB) elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki
•   a vezető szerv elnöke vagy tagja,
•   a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,
•   a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül-kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő célszerinti juttatást -, illetve az előzőekben meghatározott személyek hozzátartozója.



6.   A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be-annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig-vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, ha ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

7.   A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki ,vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
     kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.

8.   Az Egyesület választott  tisztségviselői tevékenységüket kötelesek rendszeresen és legjobb tudásuk szerint végezni. Választóik útján bármikor visszahívhatók. Visszahívást az OV, Elnökség , ill. a választó szervezet tagjainak 20 %-a  kezdeményezhet abban az esetben, ha a tisztségviselő az Egyesület érdekeit bizonyíthatóan és jelentősen megsérti.

9   Az Egyesület Küldöttgyűlése és Országos Vezetősége akkor határozatképes, ha tagjainak fele plusz egy fő jelen van. Ha gyűlést határozatképtelenség miatt el kell halasztani, tizenöt napon belüli időpontban - az eredeti napirendre felvett kérdésekben - új gyűlést kell összehívni és a gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. Erre a meghívóban külön fel kell hívni a figyelmet.
   
10.   A határozathozatal nyílt szavazással történik kivéve, ha  a testület előzetes többségi döntéssel titkos szavazásról határoz. Minden tagot egy szavazat illet meg. Szavazategyenlőség esetén az ülés elnökének szavazata dönt. Személyi ügyekben titkosan kell szavazni, ha a jelenlévők 10%-a,  vagy az érintett személy kéri.
   
11.   Tisztségviselő választáskor - kettőnél több jelölt esetén - ha egy jelölt sem kapott 50 % plusz egy szavazatot, akkor második szavazásra kerül sor, melyen az a két jelölt indul, akik az elsőn a legtöbb szavazatot kapták. A második szavazáskor a több szavazatot kapott jelölt tekintendő megválasztottnak.
   
12.   A testületi szervek üléséről, az ott hozott határozatokról, a szavazás számarányáról jegyzőkönyv készítendő. A jegyzőkönyvet az ülés elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá és két - erre választott - tag hitelesíti.
   
13.   A felsőbb testületi szervek határozatai az alsóbb szervekre és az Egyesület valamennyi tagjára kötelezőek. A vezető szervek határozatait saját honlapján, körlevélben 30 napon belül és a Méhészet c. lap következő számában közzé kell tenni. Az Egyesület  vezető szerveinek határozatait az érintettek részére 8 napon belül igazolható módon kell meg küldeni.

14.   Az Egyesület vezető szerveinek döntéseiről nyilvántartást vezet, amelyből a döntés tartalma, időpontja, és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható.                                                                (szmsz-ben részleteni kell)
15.   Az Egyesület Küldöttgyűlésének ülései nyilvánosak, azon a belső rend megtartásával bárki részt vehet. A vitában is felszólalhat, ha a napirenden lévő kérdéssel összefüggő érdekeltségét igazolja .

Az Egyesület működésének legfontosabb szabályairól, működési módjáról, szolgáltatásainak igénybevételeiről, a küldöttgyűlésre készített éves beszámolóról, az ott hozott határozatokról szakmai lapban ,a saját honlapon is tájékoztatja tagjait, tagszervezeteit és a munkája iránt érdeklődőket.

16.   Az Egyesület működése során a közhasznúság körében keletkezett iratokba előzetes telefon egyeztetés alapján közvetlenül bárki betekinthet.

17.   Az Egyesületet az elnök, írásos megbízása alapján az arra felhatalmazottak  képviselik. E jogkörük harmadik személyekkel szemben érvényesen nem korlátozható.

18.   Az Egyesület gazdasági tevékenységei felett, a tevékenység szerinti hatáskörrel rendelkező állami szerv, a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok alkalmazásával felügyeletet gyakorol.
   
19.   Az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok - a tagdíj megfizetésén túl - az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

20.   Az Egyesület megszűnik, ha:

-feloszlatását, vagy más egyesülettel való egyesülését a Küldöttgyűlés kimondja,
-a Bíróság feloszlatja, vagy megszűnését megállapítja.

21.   Az Egyesület megszűnése esetén a hitelezők kielégítése után megmaradt vagyon-ha a Küldöttgyűlés másként nem rendelkezik- az Egyesület tagjai között az utolsó évi tagdíj befizetés arányában kerül elosztásra.

22.   Az Egyesület testületi szervei:

•   Küldöttgyűlés (KGY)          - legfőbb döntéshozó testület
•   Országos Vezetőség (OV)   -
•   Elnökség -                           -
•   Ellenőrző Bizottság (EB)      - 
•   Szakmai Fórum (SZF)         –
•   Helyi méhész szervezetek vezetősége –
•   Jogi személyiségű szervezetek vezetősége –










III.
Küldöttgyűlés


1.   Az Egyesület legfőbb döntéshozó szerve a Küldöttgyűlés, amely évenként ülésezik. Az OV-Elnökség , EB vagy a küldöttek 10%-ának írásbeli kezdeményezésére a cél és az ok megjelölése esetén rendkívüli küldöttgyűlést kell összehívni. Egyesület elnöke a meghívót 15 nappal korábban a napirend megjelölésével köteles kiküldeni.

Határozatképes a Küldöttgyűlés abban az esetben, ha a szavazati joggal meghívottak legalább 50%-a+1fő megjelenik. Határozatképtelenség esetében 15 napon belül azonos napirenddel újabb Küldöttgyűlést lehet összehívni, amelyik a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes. Erre a meghívóban külön fel kell hívni a figyelmet.

2.   A küldöttgyűlés határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza, kivétel, az alapszabály elfogadása és módosítása, az éves beszámoló és az éves közhasznú jelentés elfogadása, döntés az egyesülésről és a feloszlatásról, amelyekről a küldöttgyűlés 2/3-os szótöbbséggel határoz.

3.   A Küldöttgyűlés kizárólagos hatásköre: - át nem ruházható jogok!-

3.1.Az Alapszabály elfogadása, módosítása.
3.2.Az Egyesület elnöke, az Elnökség tagjainak,  Bizottságok létrehozása,és tagjainak   megválasztása, visszahívása, továbbá összeférhetetlenség esetén vagy saját kérésére történő felmentése.
3.3.Az évi költségvetés meghatározása, év végi mérleg elfogadása.
3.4. Az Országos Vezetőség évi beszámoltatása,
3.5. Az Egyesület közhasznú jelentésének, az éves beszámolónak megtárgyalása és elfogadása.
3.6. Ellenőrző Bizottság beszámoltatása,
3.7. Az Országos Vezetőség , az Elnökség ,a Szakmai Fórum alapszabályba vagy jogszabályba ütköző határozatának megsemmisítése.
3.8. Döntés az Egyesület más társadalmi szervezettel való egyesüléséről, szétválásáról, az Egyesület feloszlatásának kimondásáról.
3.9. Döntés ingatlan és ingóság vásárlásáról, illetve az Egyesület tulajdonában lévő ingatlan eladásáról,valamint az OMME vagyonát érintő döntés. Rendkívüli esetben az Elnöknek kettő millió Ft-ig döntési joga van !
3.10.Döntés minden ügyben, melyet jogszabály, Hatóság, Bíróság a Küldöttgyűlés hatáskörébe utal.

4.   A Küldöttgyűléssel kapcsolatos egyéb rendelkezések

4.1. Küldöttgyűlésen az Elnökség által javasolt, illetve a jelenlevő küldöttek által megválasztott személy elnököl.

4.2.Küldött: területi és önálló méhészszervezetek elnökei, valamint a méhészszervezetekben minden megkezdett 50 fő után választott egy fő.
           

4.3. A küldött mandátuma :- kivétel: elnökök- a megválasztástól számítva  a következő küldöttgyűlésig tart.                                                                                                                     A szervezet bizottsági tagjait a küldöttgyűlés választja .Bizottsági póttagnak a bizottságba be nem került,- legfeljebb kettő fő -legtöbb szavazatot kapott tag tekintendő. Bizottsági hely megüresedése esetén  a póttag autómatikusan a Bizottság tagja lesz.

4.4.Minden küldött egy szavazattal rendelkezik. Egy küldött csak egy szervezetet képviselhet.

4.5.Minden küldött választ és választható. Választhatók továbbá mindennemű tisztségre - tisztújítások alkalmával azok az egyesületi alapító és rendes tagok, akiket a Jelölő Bizottság vagy a Küldöttgyűlés szótöbbséggel jelöl.

4.6.A Küldöttgyűlés által választott tisztségviselő küldötti jogállását a helyi szervezet nem vonhatja meg.

4.7.A jelenlévő küldöttek legalább 10 %-ának indítványára, bármely ügyet fel kell venni a Küldöttgyűlés napirendjére.

4.8.Tanácskozási és szavazati jogokkal: vesznek részt a Küldöttgyűlésen az Országos Vezetőség tagjai, az Egyesület ügyvezetője,a megyei szaktanácsadók,. valamint a küldöttek.

IV.
Országos Vezetőség

1.   Az Országos Vezetőség az Egyesület testületi szerve, amely a küldöttgyűlésnek van alárendelve.

Üléseit évente legalább egyszer össze kell hívni. Indokolt esetben rendkívüli ülést tart.
A hatáskörébe tartozó kérdésekben a megjelentek egyszerű szótöbbséggel határoznak.

2.   Az Országos Vezetőség létszáma a méhész szervezetek számához igazodik.

      Az OV tagjai:
Elnökség
Az önálló és területi méhész szervezetek elnökei,       
 Szakmai Fórum
Ellenőrző Bizottság


3.   Az Országos Vezetőség a küldöttgyűlés határozatainak megfelelően irányítja az Egyesület tevékenységét. Dönt minden olyan kérdésben, amely nem tartozik a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe. Összehívására, határozatképességére, határozatainak hozatalára, nyilvánosságára és közzétételére a küldöttgyűlési szabályok vonatkoznak.

4.   Az Országos Vezetőség feladata és jogköre:

4.1. Kitűzi a küldöttgyűlés időpontját, összehívja azt összeállítja és előkészíti napirendjét.
4.2. Megválasztja a Jelölő és Szavazatszedő Bizottságot.
4.3.Elkészíti,megvitatja az egyesület éves munkájáról, közhasznú tevékenységéről az éves beszámolót, jelentést terjeszt elő az egyesület vagyoni pénzügyi és jövedelmi helyzetéről.
4.4. Javasolhatja  a küldöttgyűlésnek a döntési szintek átalakítását, működésének szüneteltetését; beszámoltatja az Elnökséget. 
4.5. Az Országos Vezetőség köteles összehívni a Küldöttgyűlést, ha azt az Elnökség vagy az Ellenőrző Bizottság a küldöttek 10%-a írásban igényli, - az ok megjelölésével - indítványozza, a Bíróság elrendeli.
4.6. Az Országos Vezetőséget a napirend közlésével írásban kell össze hívni, annak időpontját legalább 15 nappal megelőzően. Az éves tevékenységről írásban minden küldött részére tájékoztatást kell küldeni.
4.7. Dönt az Egyesület érdekét súlyosan sértő tag –súlyos vétség esetén -kizárásáról.  A kizárási eljárás az Egyesület bármely bizottságának javaslatára  történhet. Kártérítés céljából Bírósághoz fordul. Országos tisztségviselő esetében felfüggesztési joga van.
4.8.Megállapítja a belépési és az éves tagdíj mértékét, ezzel összefüggő kedvezményeket.

4.9. Dönt másodfokon az Elnökség az Egyesület Helyi és Területi Szervezetei döntéseit megsemmisítő határozatairól.
4.10.Az Országos Vezetőség üléseire az Ellenőrző Bizottság elnökét meg kell hívni, napirend szerint szakértők is meghívhatók.


V.
Elnökség

1.   Az Egyesület operatív, irányító menedzsment jellegű  testülete az Elnökség. , amely az Országos Vezetőségnek  nem fenntartott ügyekben dönt.
Az Elnökség tagjai:
 Egyesület Elnöke,
 Elnökhelyettes,
 Titkára,
 Szóvivő;
 önálló Szervezetek képviselője. 5 fő
nem önálló Szervezetek küldötte 2fő.
összesen:11fő
2.   Az Elnökség az Országos Vezetőségnek van alárendelve, szükség szerint, de évente legalább 6 alkalommal ülésezik ;üléseire az Ellenőrző Bizottság elnökét és az ügyvezetőt meg kell hívni.

3.   Az Elnökséget az Egyesület elnöke írásban vagy elektronikus úton legalább öt nappal korábban a napirend közlésével hívja össze.

Az Elnökség határozatképes ha tagjainak legalább a fele az ülésen megjelenik, az ülés nyilvános, határozatait a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. A határozatok nyilvántartására, nyilvánosságára és közlésére -a személyes jellegű határozatok kivételével- az általános szabályok vonatkoznak.

4   . Az Elnökség feladata és jogköre:

4.1.Éves munkatervet készít és a Küldöttgyűlés jóváhagyása után gondoskodik annak megvalósításáról.
4.2.Az Elnökség tagjai szakmai területüknek megfelelő programokat, javaslatokat dolgoznak ki és terjesztik az Elnökség elé.
4.3.Az elnök javaslata alapján dönt az ügyvezető alkalmazásáról és munkaviszonya megszüntetéséről.
4.4.Szabályozza a magyar méhészeti nemzeti program végrehajtásának feladatait.
4.5.A feladatok megvalósítása érdekében gazdálkodik a Küldöttgyűlés és az Országos Vezetőség által jóváhagyott pénzügyi keretekkel.,és beszámolni az Az elnökség felhatalmazhatja az Elnököt – rendkívüli esetben- váratlan kiadások fedezésére  kettő millió Ft-ig bezárólag.  Erről az Elnök  köteles tájékoztatni az Ellenőrző bizottságot, a küldöttgyűlésnek pedig beszámol.
4,6. Beszámoltatja az ügyvezetőt, gazdasági vezetőt.
4.7. Jóváhagyja az Egyesület belső szabályzatait,melyet a bizottsági elnökökkel előzetesen egyeztet.
4.8.Dönt  az Egyesület Helyi és Területi Szervezetei jogszabály és az Alapszabály ellenes, valamint az OMME érdekeivel ellentétes határozatok  megsemmisítéséről.
A megsemmisítő határozatok ellen  15 napon belül az Országos Vezetőséghez lehet jogorvoslatért fordulni.
4.9.Kitűzi a Országos Vezetőségi ülés időpontját, összeállítja tárgysorozatát.
4.10. Ajánlást készít az Ellenőrző Bizottság részére a tisztségviselők tiszteletdíjáról,egyéb természetbeni juttatásaikról valamint teendőik ellátásához szükséges juttatásokról.
4.11. Képviseli a Szervezetet a Partnerek felé megbízás,illetékesség szerint.   

VI.
Ellenőrző Bizottság

1.   Az Egyesület ellenőrző szerve a küldöttgyűlés által választott/ 7 fő-s/  Ellenőrző Bizottság, amely őrködik a jogszabályoknak és az Egyesület belső szabályainak betartásán. Munkájáról beszámol a Küldöttgyűlésnek. Indokolt esetben a vezető szervektől intézkedést kér. Munkájához szakértőket vehet igénybe.

2.   Az Ellenőrző Bizottság elnöke és tagjai az Egyesületen belül más tisztséget nem tölthetnek be.

3.   A Bizottság maga állítja össze munkaprogramját. Üléseit kéthavonta tartja. A Bizottság ülése akkor határozatképes, ha az ülésen a képviselők fele + egy fő jelen van . Minden kérdésben testületileg, egyszerű szótöbbséggel határoz.

4.   A Bizottság elnöke és tagjai az Egyesület bármely szervezetének ülésén, rendezvényein részt vehetnek. A Küldöttgyűlésre és az OV-re az Ellenőrző Bizottság tagjait, az Elnökség ülésére az EB elnökét meg kell hívni.

5.   A Bizottság feladata és jogköre:

5.1.A tagok önkormányzati érdekeinek képviselete.

5.2.Az Egyesület működésére, a gazdasági vállalkozás egész tevékenységére kiterjedő ellenőrzés.

5.3.Jogosult az Egyesület bármely iratába betekinteni, vizsgálni, a tisztségviselőket, alkalmazottakat kérdezni, felvilágosítást kérni. A felvilágosítás megadása kötelező.

5.4.Javaslatait, indítványait az Elnökség, az Országos vezetőség és a Küldöttgyűlés köteles érdemben megtárgyalni, arról határozatot hozni.

5.5.Az éves beszámolóról, gazdasági eredményről véleményt nyilvánít. E nélkül az éves beszámoló tárgyában érvényes határozat nem hozható.

5.6.Indítványozhatja bármely tisztségviselő, akár az egész testület felelősségre vonását, visszahívását. Rendkívüli helyzetben,és ha a Bizottság tudomására jut visszaélésre utaló jelzés,köteles  kivizsgálni azt! 

5.7. Kezdeményezheti - az ok megjelölésével - a Küldöttgyűlés összehívását. Ha az illetékes vezetőség nem tesz eleget kötelezettségének, az EB saját hatáskörében összehívhatja a Küldöttgyűlést.

5.8. Az Elnökség javaslatát a tisztségviselők tiszteletdíjáról,egyéb költség térítéseiről, természetbeni juttatásairól véleményezi ,és dönt.

5.9. A Bizottság  az etikai kódex  szerint vizsgálatot rendel el  .A Bizottság bármely vitás esetben  megbékélésre szólítja fel a feleket , közvetít, kezdeményezőleg jár el .
           Súlyos esetben javaslatot tesz a felelősség megállapítására.

5.10.  Legvégső esetben a Bizottság a tag kizárását javasolhatja az Országos Vezetőségnek.
 


VII.

Az Egyesület Helyi-, és Területi tag/Szervezetei


   A  nem önálló  Helyi- és- Területi-Méhész Szervezetek, közvetlenül az Egyesület központjához tartoznak.
   Önálló jogi személyiségű Méhész Egyesületek - Együttműködési Megállapodás alapján lépnek be és - együttműködnek az OMME-val.

1.   A Területi méhészszervezetek egy-egy településre (megyére, városra, községre, falvakra) kiterjedő hatáskörű szervezetek. Megalakulásukhoz legalább 10 fő szükséges.

2.   A Területi méhészszervezetek alakuló gyűléssel mondják ki megalakulásukat. Ekkor önkormányzati vezetőséget választanak. Az alakuló gyűlés jegyzőkönyvének egy hitelesített eredeti példányát megküldik az Egyesület központjának. Alakuláskor meghatározzák nevüket.

3.   A Helyi és Területi méhészszervezetek önálló gazdálkodást nem folytatnak. A központtal való kapcsolatuk közvetlen. Forgóalapjukat maguk teremtik elő. A központi kötelezettségen felüli pénzeszközeikkel szabadon rendelkeznek.


4.   Tag és tagdíjnyilvántartás, valamint időszaki pénztárjelentést vezetnek. Negyedévenként elszámolást készítenek és a megállapított tagdíjat befizetik a központ részére.

5.   Az OMME  igazolása alapján Területi- egyesületi számlaszámot nyithatnak.

6.   Szervezik a Területi méhészek közösségi életét, előtérbe helyezve a rendszeres oktatást.

7.   Tagjaik közül négyévenként demokratikusan Önkormányzati Vezetőséget és Ellenőrző Bizottságot választanak.

8.   Az önkormányzati vezetés legalább három főből áll. Elnök, Titkár és Gazdasági Titkár. Az Ellenőrző Bizottság is három tagú. (elnök + két tag)

9.   A Területi szervezeteket az elnök és minden megkezdett 50 tagonként egy küldött képviseli a Küldöttgyűlésben.  Jogi személyek, az Elnökséggel kötött Együttműködési Megállapodás alapján lépnek be és működnek együtt az Egyesülettel.
.


VIII.
Szakmai Fórum

A  tanácskozó testület részt vesz mind az OV , mind a Küldöttgyűlés döntés előkészítésében kötelező javaslattevő,véleményezési joggal. Ez,azt  jelenti,hogy :tagdíjat,vagyont érintő döntés előtt kötelező kikérni a véleményét. A Fórum minden szakmai kérdésben állást foglalhat.              Az állásfoglalást kötelező ismertetni a  felsőbb döntési szintekkel.
- Tagjait a Küldöttgyűlés választja az Egyesület tagjai közül négy éves időszakra.
A Szakmai Fórum elnöke és tagjai az Egyesületen belül más tisztséget nem tölthetnek be.
A Bizottság maga állítja össze munkaprogramját. Üléseit szükség szerint tartja. A Fórum ülése akkor határozatképes, ha az ülésen legalább  a tagok fele+ egy fő jelen van. Minden kérdésben testületileg, egyszerű szótöbbséggel határoz.
A Fórum elnöke és tagjai az Egyesület bármely szervezetének ülésén, rendezvényein részt vehetnek.
A Fórum  jogköre:
Javaslatait, indítványait az  Országos vezetőség és a Küldöttgyűlés köteles érdemben megtárgyalni, arról határozatot hozni.
.- A Fórum tagjai:
- bemutató méhészetek képviselője -1 fő
- mézlovagrendek képviselője,-1 fő
méhegészségügyi felelősök képviselője - 4fő
- szaktanácsadók képviselője- 1 fő
- szóvivő - 1 fő
- méhészeti termékeket előállító méhészetek képviselője,-1fő  /össz:9fő/
/A Fórum szóvivője - Elnöki,és Elnökségi megbízás szerint  képviseli az OMME érdekeit, jeleníti meg a Szervezetet ./ ” Az OMME  arca” /  /

-   A Küldöttgyűlés, az OV és az Elnökség az Egyesületet és a méhészeti szakmát érintő javaslatok kidolgozására, egyes kérdések megvitatására eseti -szakbizottságokat hozhat létre .A szakbizottságok annak a döntési szintnek tartoznak beszámolni, mely megbízta a feladat elvégzésével.


IX.

Az Egyesület tisztségviselői

•   Elnök
•   Elnökhelyettes
•   Titkár
•   Szóvívő
•   Ellenőrző Bizottság
•   Elnökség
•   Szakmai Fórum

                                                                                         
1.    A tisztségviselők  kötelesek a legjobb tudásuk, valamint vállalt elkötelezettség szerint feladatukat ellátni.

2.   A tisztségviselőket a küldöttgyűlés választja és menti fel vagy hívja vissza.

3.   A tisztségviselők megbízatása négy évre, időközi választás esetén a ciklus hátralévő részére szól.

X.
Az elnök, elnökhelyettes,titkár,szóvívő
Elnök:

Az elnök felelős az Egyesület szerveinek törvényes és Alapszabályszerű működéséért. Munkáját a Szervezeti és Működési Szabályzat szerinti rendben és feladat megosztással végzi. Munkáját közvetlenül az elnökhelyettes,és a titkár , segíti. Távol létében megbízása szerint helyettesítik Őt.
         Képviseli az egyesületet, bíróságok és hatóságok előtt, harmadik személyekkel szemben.
        Előkészíti és öszehangolja, koordinálja, egyezteti a testületek munkáját.

Köteles összehívni az Országos Vezetőség ülését, ha azt az OV tagjainak egyharmada az ülés céljának megjelölésével kéri, valamint az EB vagy az Elnökség szükségesnek tartja.

Elnököl az Küldöttgyűlés, az OV, és az Elnökség ülésein. Távolléte esetén   megbízhat más személyt. Ha intézkedés részéről nem történik, akkor az ülésező döntési szint a jelenlevők közül  levezető elnököt választ.  Ennek lebonyolítója a jelenlevő egyik bizottsági elnök /Az elnökök egymás között szóban döntenek./
Irányítja az ügyintéző szervezetet, valamint a központi programokat és a pályázati

Az arra jogosultak és kötelezettek döntései szerint; az Alapszabály –és a hatályos magyar jog szerint- szerződést köt/bont/módosít,beruházást valósít meg; vásárlást intéz..
        Önállóan utalványoz, és írásban meghatározza az utalványozásra jogosultakat.

 Gyakorolja munkáltatói jogait Jutalmaz,ösztönöz  eljárást,vizsgálatot, kezdeményez.

Az ügyvezető felett munkáltatói jogokat gyakorol, kivéve a kinevezést és elmozdítást, amelyről javaslata alapján az Elnökség dönt.                                                                                        Az OMME Elnöke gondoskodjon az OV ,és Országos Küldöttgyűlésen  ,vagy papír alapú, vagy a kivetítőn megjeleníthető alapszabály ,szmsz  meglétéről.



Elnökhelyettes 
-   Képviseleti a Szervezet az elnök  megbízása, felhatalmazása szerint.
-   Az Elnök akadályoztatása esetén ,távolléte alatt ,helyettesíti az Elnököt. Az Elnök lemondása ,visszahívása, egyéb távozása után,”-Elnöki jogkörrel felruházott Megbízott Elnök”-i minőségben vezeti az OMME-t.

Titkár
Az OMME szervezeti életének segítője..  Az elnöki megbízás szerint látja el feladatát. Tevékenységének  fő hangsúlya a Szervezeti jellegéből adódik.
Fő profilja:A Szervezet alakítása, belső pozitiv folyamatainak erősítése,az OMME önképének formálása. 
Szóvívő
 Elnöki,és Elnökségi megbízás szerint  képviseli az OMME érdekeit, jeleníti meg a Szervezetet ./ ” Az OMME  arca” /

XI.
Az ügyvezető és az ügyintéző szervezet,

Az egyesület munka-feladatait, a testületek munkájának előkészítését az ügyintéző szervezet végzi. Vezetője : az  Ügyvezető.

Az Ügyvezető gondoskodik az Egyesület költséggazdálkodásának tervezéséről és végrehajtásáról, a pénzügyi műveletek jogszerűségéről.

Az ügyintéző szervezet(munkaszervezet) dolgozói felett az ügyvezető gyakorolja a munkáltatói jogokat.



XII.
Az egyesület tagjai

Az egyesület tagja lehet az, aki érdekelt a szervezet működésében, kéri a felvételét a szervezetbe, elfogadja az Alapszabály rendelkezéseit, vállalja a tagdíj rendszeres fizetését.

A tagok lehetnek:
•   Alapító és rendes
•   Tiszteletbeli
•   Pártoló tagok

1.   Alapító tag az, aki 1984. június 23.-ig lépett be az Egyesületbe

2.   Rendes tag lehet minden nagykorú magyar és nem magyar állampolgár, továbbá szervezet ,aki nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától, kéri tagfelvételét, vállalja a tagdíj fizetését és magára nézve kötelezőnek tekinti az Alapszabály rendelkezéseit. A nem természetes személy tagok képviselőik útján gyakorolják és teljesítik jogaikat, kötelezettségeiket.

3.    Az alapító és rendes tag jogállása azonos, mégpedig.
3.1. Részt vehet az Egyesület minden tevékenységében, rendezvényein.
3.2. Választhat és választható.
3.3. Köteles eleget tenni tagdíjfizetési kötelezettségének.


4.   Tiszteletbeli tag: az -méhész szervezetenként legfeljebb kettő személy akit saját szervezetében tiszteletbeli tagnak választanak. A tiszteletbeli tagok a tagdíjfizetési kötelezettség alól mentesülnek.

5.   Pártoló tag: Azok, akiket szervezetük ilyen tagsági megnevezéssel vesz fel. Tagdíjfizetési kötelezettségük mértékét külön kell esetenként felvételükkor meghatározni annak a szervezetnek, aki a tagot felveszi. Gyűléseken, rendezvényeken részt vehetnek. Nem választanak és nem választhatók.

6.   A tagsági viszony kezdő napja az a nap, amikor a tartalmában és formájában megfelelő kérelem a megyei, helyi szervezetek ügyintézőjéhez megérkezik. A kérelmező telephelye szerinti szervezet a felvétel elöl nem zárkózhat el.

7.   Az Egyesület valamely szervének törvénysértő határozatát bármely tag - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - a Bíróság előtt megtámadhatja.  A határozat megtámadása a határozat végrehajtását nem gátolja. A Bíróság azonban indokolt esetben a végrehajtást felfüggesztheti.

8.   Az egyesület rendes,  és pártoló tagja maga határozhatja meg, hogy melyik szervezetben kívánja gyakorolni tagsági jogait. Évközben ezen nem változtathat. Változtatási szándékát minden év december 1.-ig írásban kell bejelentenie.

9.     A tagsági viszony megszűnik:
9.1.  Elhalálozással, jogi személy esetén jogutód nélküli megszűnéssel
9.2.  Kilépéssel
9.3. Éves tagdíj fizetésének elmulasztása esetén –írásbeli felszólítást követően- törléssel
9.4. Kizárással (Etikai-Fegyelmező eljárás szerint)

10.   A tagsági viszony kilépéssel történő megszűnésének az időpontja a szándék bejelentésének a megyei-területi szervekhez történő érkezés napja.

11.   Kizárásra az  Ellenőrző Bizottság javaslatára, az Egyesület érdekeinek súlyos ,és vétkes megsértése esetén kerülhet sor. A kizárásról az Küldöttgyűlés dönt. Döntését a kézbesítéstől számított 30 napon belül jogorvoslattal lehet megtámadni, a másodfokú döntés ellen a bírósághoz lehet fordulni.

12.   A tagsági viszony megszűnése esetén a befizetett tagdíjat nem lehet visszakövetelni.

13.   Az Egyesület működésének részletesebb szabályait
13.1.Szervezeti és Működési Szabályzat
13.2.Számviteli és Pénzügyi Szabályzat
13.3. Kitüntetési                 Szabályzat                                                                                                                       
13.4. választási szabályzat
13.5.     Etikai Kódex

A szabályzatok megalkotása az Elnökség és a Bizottsági Elnökök  határkörébe tartozik.

15. Az Egyesület nem zárja ki, hogy szolgáltatásaiból tagjain kivűli személyek is részesülhessenek.
XIII.
Záró rendelkezések

Az Egyesület első Alapszabályát a Magyar Méhészek Egyesülete 1984. június 23.-án tartott alakuló közgyűlésén fogadta el.
Az Alapszabályt a küldöttgyűlés többször módosította.
Az Egyesület működésére vonatkozó legfontosabb szabályokat jelenlegi tartalmával és formájában a 2005. április 2. Küldöttgyűlés emelte Alapszabályi rangra.
Az Alapszabályt az Egyesület 2014. …….. ……………..   án módosította.

Függelék –fogalom magyarázatok
Bizalmatlansági indítvány a küldöttek részéről- : bizonyított amennyiben az aláírt dokumentumokat „betekintés”jelleggel az Elnök, vagy megbízottja írásban igazolja.                         A bizottsági bizalmatlansági indítványokat –jegyzőkönyv formájában az Elnök, ill. megbízottja írásban átveszi, iktatja.
innováció  :egy kreatív ötletből születő folyamatot jelöl, amely megvalósítja az ötletet. Pl: Új gyártási mód bevezetése, új piac megnyitása, új nyersanyag- vagy félkész termék-forrás megszerzése, iparági átszervezés. Az alkotóerő, új ötlet, elképzelés, koncepció, amely alapja lehet minden fejlesztésnek.   Az  innováció során megvalósul a feltalált dolog, eszköz gyártása., vagyis ha az ötletet, elképzelést végül a napi gyakorlatban is alkalmazzák .                  Az innováció = újdonságművelés.  Innováció=kitalálás+megvalósítás+elterejesztés:[]                     Méhész egyszerűséggel, valamely ötletemet azonnal a gyakorlatba ültetem.

ösztönzés: pszichológia szerint:  az egyén olyan belső tudati állapota, amely arra készteti, hogy meghatározott módon viselkedjék. Vezetéselmélet szerint: vezetési tevékenység, amellyel a vezető olyan cselekvésekre késztet, amelyek szervezeti szinten elvárt eredményre vezetnek.

kommunikáció: szervezeti kommunikáció:
A szervezetek működésének alapja a kommunikáció;központi helyet foglal el.  A kommunikáció minden vezetési formánál egyaránt jelentős szerepet játszik. E folyamatban valósul meg az a vezetői funkció, amelynek során a vezető irányítja a beosztottak munkáját, igyekszik elősegíteni az Egyesület potenciáljának kihasználtságát.
A kommunikáció célja nem egyszerűen csak a bizonytalanságot megszüntető adatok közvetítése, ugyanis sok esetben a megszüntetendő bizonytalanság nem technikai, hanem magatartási természetű.

nyilvánosság: „A nyilvánosság követelménye garanciális jelentőségű alapelv: biztosítja az igazságszolgáltatás működésének átláthatóságát, ellenőrizhetőségét. A társadalmi ellenőrzés lehetősége hozzájárul ahhoz, hogy a bíróságok és az eljárásban részt vevő más hivatalos személyek valóban függetlenül és pártatlanul, kizárólag a törvényeknek alárendelten járjanak el.” Következtetés : Ez pedig azt jelent számunkra , hogy nem csak az adott eljárásban résztvevő felek,  hanem  az  egész  Szervezet  érdeke a működés átláthatósága, ellenőrizhetősége..

átláthatóság:kiterjed az legfőbb ellenőrző intézmény saját jogállására felhatalmazására, stratégiájára,tevékenységére,gazdálkodására,működésére és teljesítményére vonatkozó időben történő megbízható egyértelmű, és tárgyhoz tartozó egyértelmű  jelentéstételére. Magában foglalja  a legfőbb ellenőrző intézmény azon kötelezettségét is , hogy hozza nyilvánosságra az ellenőrzési megállapodásokat ,valamint, hogy  nyilvános hozzáférést biztosítson a legfőbb ellenőrző intézménnyel kapcsolatos információkhoz.

tudatosság:  Az egyes személyek vagy a társadalom valamely szegmensének az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottságát, érzékenységét és tudatos felelősségvállalását kifejező fogalom, amelyet gyakran jelzői formában használnak. Tudatosság elve alatt értjük életünkben , és szervezetünk életében,hogy a pozitív változásért döntést hozunk ,vállaljuk ennek a következményeit. A tudatosság cselekvésben nyilvánul meg.
belső kohézió:  belső összetartó erő. Winchés Gingell szerint: „A társadalmi kohézió olyan társadalmak jellemzõ tulajdonsága, melyek képesek biztosítani, hogy a polgárok önbecsülésük feladása nélkül legyenek képesek harmonikusan együtt élni”
A kohézió jelenti:az intézményesült formánkat, a működési autonómiát,az önkéntességet,a csoportmunkában való gondolkodást,a közös tevékenységeket,méhész múltunkat,szokásainkat,hagyományainkat,a munkamegosztást .   Az összetartozást  az Önálló és részben Önálló Szervezeteink adják.

ellenőriz: ellenőrzési funkció:A szervezetben kialakított csatornák biztosítják a vezetői
tájékozódást, a vezetők kommunikáció révén visszajelzést kapnak a szervezet
keretében folyó tevékenységekről.

asszeritiv:  kommunikáció:
A program célja a munkakapcsolatok során alkalmazott kommunikáció fejlesztése. Az asszertivitás módszere egy olyan befolyásolási stílus, amely nagyban figyelembe veszi a kommunikációs partner céljait, elképzeléseit, lehetőséget biztosít a partner ellenvetéseinek meghallgatására, empatikus feltárására.

szubszidiaritás: Az EU-nak is fontos alapelve.. A szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy a problémáknak lehetőleg azok keletkezési helyén kell megoldódnia, és a felsőbb szintek beavatkozásának a szükséges minimumra kell korlátozódnia, de a szükséges segítséget meg kell adnia. [1]
belső demokratizmus:A szervezet működési tartalma ,és formája.
küldetésnyilatkozat:  misszió (angolul mission) annak a küldetésnek a meghatározása, melyet az Egyesület a jövőben be akar tölteni. Megfogalmazza, hogy mi az Egyesület létezésének célja, milyen elvek és értékek alapján működik, elkötelezettséget teremt az Egyesület tagjai számára. Kimondja , mit tekint az Egyesület fő feladatának, illetve mi az Egyesület  jövőképe és a hozzávezető tervei.
súlyos vétség:  kategóriába tartozik minden gondatlan cselekmény, valamint azok a szándékos cselekmények, (tehát a gondatlan nem) , amelyek az OMME  törvényeinek, szabályzatainak,határozatainak megsértésével jön létre.
vétség:Az OMME etikai kódexe elvárásainak be nem tartása,megsértése.
kompetencia: A társadalmi munkamegosztásban egyes emberek illetékességet, jogosultságot, hatáskört kapnak döntések meghozatalára, vagy éppen végrehajtására.
grémium,. Csúcsszerv, irányadó vezető testület - szervezeten belül- vezető testület;
 Fórum=Bizottság
Közérdekű adatnak minősül minden olyan információ, mely jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett.
„ A közérdekű adatok köre széles, abba beletartozik bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó információk.

 A civil szervezeteknek tehát - különösen a közhasznú szervezeteknek - az ezen körbe tartozó adatokat nyilvánossá kell tenni. Ebben a körben taxatív felsorolás nem lehetséges, így  a közhasznú tevékenység ellátásával kapcsolatos adatok túlnyomó többségükben közérdekű adatnak és ezért nyilvánosnak minősülnek, azokat az érintett civil szervezeteknek kérésre bárki számára korlátozás nélkül hozzáférhetővé kell tennie. .
vezető tisztségviselő : A Civiltv. 2. § 29. pontja értelmében vezető tisztségviselőnek minősül az alapítvány kezelőjének/kezelő szervének, valamint felügyelő szervének elnöke és tagja. Vezető tisztségviselő továbbá bizonyos….jogkörben eljáró testületének tagja; valamint az egyesület ügyintéző és képviseleti szervének továbbá felügyelő szerv elnöke és tagja.”


Motiváció:: …- a vezető a különböző motivációs eszközök (meggyőzés, eredmények visszajelzése, dicséret, büntetés, stb.) segítségével mozgósítja a beosztottakat a szervezeti célok megvalósítására.
Önkormányzatiság elve : Az OMME működése során épít ezen alapelvre  Jelentése számunkra .A hatályos magyar ÖTV szerint alkalmazható  megoldásra figyelemmel cselekszik.

               -------------------------------------------------------------------------------                                       

Az Egyesület a módosította az Alapszabályt   2014…….. ………………………                             
             


Az Egyesület Elnöke                                               A Küldöttgyűlés jegyzőkönyv vezetője
« Utoljára szerkesztve: 2014. Október 06. 12:25 írta kiskakas »

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #598 Dátum: 2014. Október 06. 20:55 »
Kiskakas, nem akarok ünneprontó lenni,nagyon nagy ez a munka, köszönet érte a készítőjének, de egy közös átdolgozásra szorul.
PL:2013 évi V törvény. PTK.
3:74. § [A közgyűlés hatásköre]

A közgyűlés hatáskörébe tartozik

a) az alapszabály módosítása;

b) az egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása;

c) a vezető tisztségviselő megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;

d) az éves költségvetés elfogadása;

e) az éves beszámoló - ezen belül az ügyvezető szervnek az egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének - elfogadása;

f) a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll;

g) az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása , amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelő bizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt;

h) a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés;

i) a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívásuk és díjazásuk megállapítása;

j) a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; és

k) a végelszámoló kijelölése.
 
Vagy akár a bizottság alakítás, ha minden vezetőségi szinten megvan a bizottság alakítására a lehetőség, akkor elmarad az ellenőrizhetőség és a nyilvánosság. Ebből adódtak a félreértések akár csak most is, lásd részemről a szakma politikai topicban.
Anyagi vonzattal járó bizottságot szerintem csak a leg szélesebb körben lehessen létrehozni,/küldöttgyűlés/

Üdv, jani bátya

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #599 Dátum: 2014. Október 06. 22:31 »
Jani bátya!
Ez egy munkaanyag!
Arra jó, hogy elinduljunk a helyes úton, átdolgozzuk, alakítsuk.
A civil törvény a fő irányokat kijelöli, attól lehet eltérő is az egyesület alapszabálya.
Mondok egy példát, azért tudom mert mi is most készíttetjük. A vezető tisztségviselőknek legyen kötelező az erkölcsi bizonyítvány.
Ezt a törvény nem írja elő, de egyéni nehezítő fékek lehetnek.
Annyi a lényeg, hogy a vázat kötelező meghagyni, de egy galambász, vagy horgász egyesület, vagy egy bélyeggyűjtő civil szervezet alapszabálya nem lehet azonos.
Minimum a közhasznúságban eltérnek, mert más a tevékenységi körük.
Szerintem történelmi hibát vétett az OMME elnöke mikor nem engedte napirendre tűzni a tervezetet.
Nehogy ebből nagyon komoly baj legyen. A szombati OV már biztosan nem lesz sima, csak ezért az egy dolog miatt is.
Üdv:Attila