Kakaskukorékolás

  • 4212 válasz
  • 1688880 megtekintés
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3615 Dátum: 2019. Július 13. 19:20 »
Geddekas elég régen volt nálunk emiatt fáziskésés van nála.
Amikor írtam az OMME Küldöttértekezletéről a beszámolómat abban megemlítettem, hogy maga az elnök jelentette be, hogy beidézték egy perbe.
Mi a bánatos frászt tudott volna csinálni, ha a bíróság kirendeli?
Csuja Laci azt gondolom nekem nem kell magyarázkodnom a pered nagy részében ott voltam, mert érdekeltek a történések, és ma sem változott a véleményem, sőt majdnem minden dologban egyet értettem veled.
A kizárásodat a Tolna megyei küldöttek nem szavazták meg, tiltakozásul elhagytuk a termet.
Éppen az volt az egyik oka, hogy a támogatásoktól így eleshetsz, meg egyébként is akinek más a véleménye ne sújtsák ilyen szigorú büntetéssel.
Valójában nem egy klasszikusnak mondható perben vettél részt, hanem egy jogorvoslati kérelmet nyújtottál be, hogy döntsön a törvényszék kinek van igaza.
Ez eddig részemről a mai napig rendben is lenne, de ezt a 180 fokos fordulatot részedről nem tudom hova tenni.
Nagyon visszásnak érzem azt, hogy akiket eddig pártoltál támogattál most gyalázol.
Ha egyszer Á-t mondtál azt vállald.
Sokan azt mondják nekem is ez lesz a vesztem, de én kiszámítható vagyok, nézd meg ma sem írok másként, pedig nincs fizum az OMME-ból, senkink nem vagyok a befolyása alatt.
Aki ilyent állít totálisan mellette van a dolgoknak.
Ez a bajom veled, hogy most már úgy viselkedsz mint egy róka, amelyet a kotorékban megtámadtak. (Bocs a hasonlatért.)
Gondolom láttál már ilyent, ma már az állatvédők tiltják ezeket a versenyeket.
A róka szája nyitva van, folyamatosan csattog mint egy olló, és se nem lát se nem hall csak harap.
Remélem egy kicsit átértékeled a dolgaidat és hamarosan ismét közöttünk leszel.
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3616 Dátum: 2019. Július 13. 19:26 »
Mi a helyzet a kizárás bírósági tárgyalásával? Az ingyenes újságban július 3-i tárgyalás szerepelt.
Július 17-én reggel 8:30-kor lesz az első fokú ítélet kihirdetése. A július 3-i tárgyaláson a korábbi tárgyaláson felvetett bírói kérésekre született felperesi pontosítások és alperesi viszontválasz hangzott el, majd elhangzottak a záróbeszédek.

A jelenlegi bírósági gyakorlat alapján az ítélet megjósolhatatlan. Mind a két fél meg van győződve arról, hogy ő javára fog ítélni a bíró.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3617 Dátum: 2019. Július 13. 20:16 »
Mi a bánatos frászt tudott volna csinálni, ha a bíróság kirendeli?

Mit? Be kellett volna jelentenie, hogy Ő ellenérdekelt fél, mivel az OMME elnöke és, mint közszereplőnek ebben az ügyben nincs magánvéleménye, minden mondatát úgy kell értelmezze a tisztelt bíróság, hogy az az OMME véleménye. Ha ezzel a bevezetővel mondta volna el az álláspontját, akkor mondhatnák a méhészek, hogy egy tökös gyerek a mi elnökünk és még tapsot is kaphatott volna a hallgatóság részéről. De nem így történt.

Idézet
Csuja Laci azt gondolom nekem nem kell magyarázkodnom a pered nagy részében ott voltam, mert érdekeltek a történések, és ma sem változott a véleményem, sőt majdnem minden dologban egyet értettem veled.
A kizárásodat a Tolna megyei küldöttek nem szavazták meg, tiltakozásul elhagytuk a termet.
Éppen az volt az egyik oka, hogy a támogatásoktól így eleshetsz, meg egyébként is akinek más a véleménye ne sújtsák ilyen szigorú büntetéssel.
Valójában nem egy klasszikusnak mondható perben vettél részt, hanem egy jogorvoslati kérelmet nyújtottál be, hogy döntsön a törvényszék kinek van igaza.
Ez eddig részemről a mai napig rendben is lenne, de ezt a 180 fokos fordulatot részedről nem tudom hova tenni.

Nagyon köszönöm a Tolna Megyei Méhészegyesület küldötteinek, hogy kiálltak mellettem és bojkottálták a keresztre feszítést.

Kedves Attila! Én nem változtattam meg az álláspontomat! Bross Péter már a választási kampány alatt se támogatta tisztújítási indulásomat. Későbbi lépéseiben gyökeresen szakított azokkal az elvekkel, amik őt az elnöki székbe emelték. Továbbá nem tette meg a legalapvetőbb érdek-képviseleti lépéseket se a méhészek érdekében. Meg kellene értenie Bross Péternek, hogy a kezében levő és tisztségével járó hatalmat nem tudja, nem képes és nem is akarja jól használni. Az elnöki feladatra való alkalmatlansága leglátványosabban a 2016-ban kezdődő és 2017-ben kicsúcsosodó országos neonikotinoid botrányban bizonyosodott be. De mondhatnám azt is példaként, hogy a mézgyantázás ellen el se indította a küzdelmet. Pedig addig nem fog lényegesen változni Európában a termelői mézek felvásárlási ára, amíg a gyantázott mézet az Európai piacról ki nem szorítjuk. Soroljam még, hogy mit kellett volna, de nem tett meg? Tulajdonképpen ez a két ok is tökéletesen elég, hogy kimondjam, lehet Bross Péter kedves ember, nagy tudású és jó előadó, megnyerő szónok, kiváló lobbista ember a minisztériumban, de érdek-képviseleti vezetőnek tökéletesen alkalmatlan.  Ezzel együtt sajnos nem látom az Ő kihívóját a 2020-as választásokra, tehát valószínűleg újabb négy évre rajtunk marad, mint szamáron a fül.

Idézet
Nagyon visszásnak érzem azt, hogy akiket eddig pártoltál támogattál most gyalázol. Ha egyszer Á-t mondtál azt vállald.
Én azt látom, hogy Bross Péter a választási kampánya során hirdetett "Á"-t és aztán megnyerve az elnöki posztot csinált helyette "B"-t. Most mondjam azt, hogy mit csinált a szájából?

Idézet
Sokan azt mondják nekem is ez lesz a vesztem, de én kiszámítható vagyok, nézd meg ma sem írok másként, pedig nincs fizum az OMME-ból, senkink nem vagyok a befolyása alatt. Aki ilyent állít totálisan mellette van a dolgoknak.
Tisztelem a következetességedet. A különbség közöttünk az, hogy én képtelen vagyok személyhez kötődni akkor, ha az a személy látványosan feladja a meghirdetett elveit. Mi lett volna Rákócziból, ha a fejedelmi szék elnyerése után nem vállalta volna fel a Habsburg Birodalommal szembeni csatákat? A történelem süllyesztőjébe került volna. Így viszont emelt fővel és tiszta szívvel halt meg és az utókor is tiszteli kiállásáért. Megsúgom neked, hogy még az osztrákok is.

Idézet
Ez a bajom veled, hogy most már úgy viselkedsz mint egy róka, amelyet a kotorékban megtámadtak. (Bocs a hasonlatért.) Gondolom láttál már ilyent, ma már az állatvédők tiltják ezeket a versenyeket. A róka szája nyitva van, folyamatosan csattog mint egy olló, és se nem lát se nem hall csak harap.
Nézd! Most nem vagyok támadott helyzetben. Szabad emberként képviselem álláspontomat 2008 óta. Nekem van egy méhészettől tökéletesen független egzisztenciám. A történelmi múltam és a szakismeretem miatt írom azt amit írok, és képviselem azt amit képviselek.

Idézet
Remélem egy kicsit átértékeled a dolgaidat és hamarosan ismét közöttünk leszel.
A szívem most is minden méhésszel együtt dobog, így a tiéddel is. Tragédiaként élek át minden méhmérgezést, tragédiának tekintem a gyantázott mézek piaci dominanciáját és az alacsony mézárakat, tragédiának tekintem, hogy a méhészeti kutatás Magyarországon évek óta tetszhalott. A legnagyobb tragédiának azt tartom, hogy csalódnom kellett Bross Péterben, pedig hittem, hogy Ő méhészek érdek-képviseletére a lehető legalkalmasabb ember. Elnézést kérek tőled és mind Bross párti méhésztől és mézkereskedőtől, de ezt a hitemet sajnos elveszítettem.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3618 Dátum: 2019. Július 13. 21:37 »
A legnagyobb tragédiának azt tartom, hogy csalódnom kellett Bross Péterben, pedig hittem, hogy Ő méhészek érdek-képviseletére a lehető legalkalmasabb ember. Elnézést kérek tőled és mind Bross párti méhésztől és mézkereskedőtől, de ezt a hitemet sajnos elveszítettem.

Ne csüggedj, sokan vagyunk így.

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3619 Dátum: 2019. Július 14. 12:43 »
333
« Utoljára szerkesztve: 2019. November 29. 21:39 írta Hallgatag »

*

oszkár

  • *****
  • 1112
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3620 Dátum: 2019. Július 14. 13:08 »
A
« Utoljára szerkesztve: 2019. Szeptember 23. 21:35 írta oszkár »

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3621 Dátum: 2019. Július 26. 08:25 »
... Két eset lehetséges: Attila valóban nem képes egy szövegértési feladatra,...

A másik eset nincs.
Amikor a főnöki szöveggel is problémái vannak, és azután a végtelenségig magyarázkodik, vagy próbálja visszaterelgetni az eredeti mederbe a dolgok folyását. Na az szórakoztató.  ;D Meg a sok magyarázkodás, hogy miért nincs idő több családra, meg annyi is elég, aztán emberfeletti munkavégzés, miközben állítólag nem csinál jóformán semmi. WR-t meg megüti a guta, és sorolja neki, miközben nem zavarja, hogy állandóan megfogják. Vagy mégis? Csak álcázza.  ::) ;D
Lássuk be jól szórakozunk! Mi sem vagyunk szentek. Sőt! Minden királynak és a falvaknak is van ingyenes ...

István bejelenti otthon, hogy elveszi feleségül Julcsát az alvégről. Azt mondja erre az apja:
- Édes fiam, rajtad nevet az egész falu! Két hete udvarolsz annak a lyánynak, és már úgy maradt!
- Miért szégyellném, édesapám? Hisz nem tőlem lett terhes!

*

ata67

  • *****
  • 521
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3622 Dátum: 2019. Július 26. 20:43 »
“WR-t megüti a guta...” Persze, hogy meg, de közben “zsebre tett kézzel sétál a kijárók előtt!”  ;D
Ideges, csak jól tudja “álcázni”. Ez jó!
« Utoljára szerkesztve: 2019. Július 26. 20:46 írta ata67 »

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3623 Dátum: 2019. Július 29. 08:53 »

.
Nálunk a mi családunkban tabu téma, hogy ki mennyit keres!

Ne pörögj, nyomjad 1.300-ért meg 2.000-ért.... aztán szidd az OMME-t, hogy milyen barmok odafent mert alacsony a mézár.


Nálunk nem tabu. Mi közös kasszán vagyunk ;D ;D ;D
De ha érdekel, átküldöm az adóbevallásainkat. Többet adóztunk egy év alatt, mint amennyi neked a bevételed összesen. :'(

Én nem szidtam az OMMEt a mézárak miatt. Azokat ugyan lehetne szidalmazni, akik próbálták a mézárat csökkenteni különböző fortélyokkal, mert fogalmuk sem volt a tetteik következményeiről. Majd a következő választásokkor ezt is közölni kell a néppel, mert jó részük nem tudja mit támogat, vagy egyszerűen hűséges a méhész kárát látva is. Szerencsékre vannak ott négyen, akik még nem nyaltak be a főnöknek, és vigyáznak ránk, vagy legalábbis megpróbálják tudatni a méhésztársadalommal, hogy a fejük feletti döntésekkel az érdekeiket próbálják sérteni, a választott "képviselőik". Segítségeddel pedig itt nyeletik be az olvasóval a mesét, és tudatlanságodból, valamint az egyirányú tájékozatlanságodból (majdnem tájékozottságot írtam :D) ez időnként nem szégyenkezve el is próbálod hitetni a Nagyérdeművel. Szerencsénkre néhányan az indulataikat visszafogva ezt letudják úgy írni, hogy ne adjanak okot a kitiltásukra, mely ma már az egyetlen fegyvere a főnöködnek.

A kétezres akácár pedig addig marad, amíg főnökeidnek nem sikerül a minőségrontási szándékukkal a nulla szintre csökkenteni az akácméz paramétereit, valamint nem tudják annak áfáját lenyomni. Amennyiben mégis, akkor árat kell csökkentenünk, mert mi nem csak dumálunk, értékesíteni is szoktunk, valamint adózni, és fel is tudjuk mutatni ami után adóztunk, sőt időnként fel is kell. Abszolút nem érdekel mire megy el a bevétel, kivéve amikor már az új ház építésénél, -ami most készült el-, alig maradt valami készpénzünk, éppen szerettem volna tőled egy kisebb kölcsönt kérni, de mivel nálad tabu a téma, meg szerencsénkre kihúztuk...
Mert ugye a pénz az jön és megy.
 ;D

"Kurvára megy a pénz!" - mondogatta apám is, anyám is, csak más-más hangsúllyal...

http://vicces.valodi.info/vicc/kurvara-megy-penz-mondogatta-apam


Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3624 Dátum: 2019. Július 29. 09:21 »
Ezt írja kivancsi 111:
"Szerencsénkre vannak ott négyen, akik még nem nyaltak be ..."
Szerintem lehetősége sem volt a 4 muskétásnak a "nyaláshoz", mivel a küldöttek erős nemtetszésüket nyilvánították ki.
Az informátoraid elég egyoldalúan tudósítanak.
A Szekszárdi Piacon ettől az ártól futásnak erdhetnél:
"A kétezres akácár pedig addig marad, ..."
Nálunk nem  tapasztalható az amiről próbálkoztok megnyerni a közvéleményt, hogy az OMME bűnös a jelenlegi mézárakért.
Ti ennyiért adjátok a balcsin a "csóró németeknek" mi itt lent délen megelégszünk a 2.500-al de vannak akik már a Szekszárdi Piacon 2.700-ért adják.
Az tuti, hogy itt egy dekát nem adnál el 2.000-ért nálunk!
Fülednél fogva vezetnének ki a méhészek a piacról.
Amit ők kiharcoltak éveken keresztül abba nem tudnál belerondítani.
Ebből látszik, hogy te a saját munkádat sem értékeled.
A nagy duma, óriási hang aztán egy laza puki...ez akivancsi111.
Nagyernyei Attila

*

Berci

  • ***
  • 244
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3625 Dátum: 2019. Július 29. 14:47 »
Csak halkan jegyzem meg, hogy Jenőnek azért éri meg a 2000ft, mert sokkal alacsonyabb a fajlagos költsége. Egy rakodóban, úgy általában, kevesebb a fekvőhőz képest. Tény. Próbálhatsz vele vitatkozni. Felesleges.
Szóval Ő a 2000ft-on többet keres, mint Te a 2500-on.
A másik a mennyiség kérdése. Abban a nagy családszám miatt szintén Ő a nyerő. Ezért is tud "dömpingárat" tartani.
A harmadik, hogy ismeri a mondást. Sűrű fillér ritka forint...
Van még egy negyedik mondás is, ami az árképzésre vonatkozik: Nyírni kell a birkát nem levágni!

*

neo

  • *****
  • 939
Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3626 Dátum: 2019. Július 29. 15:10 »
Szerintem lehetősége sem volt a 4 muskétásnak a "nyaláshoz", mivel a küldöttek erős nemtetszésüket nyilvánították ki.
Ennyire hosszú volt a sor, és nem akarták előre engedni őket? Azt miből gondolod Attila, hogy ők is azt akarták csinálni, amit a többiek? Nyalni? Szerintem inkább bot volt a kezükben. Inkább nem folytatom...

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3627 Dátum: 2019. Július 29. 15:36 »
"Fülednél fogva vezetnének ki a méhészek a piacról."

Hiába no, azért még Tolnában működik a "kurucos" piacvédelem.... ;D

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3628 Dátum: 2019. Július 29. 16:30 »
"Amit itt Mészáros bűnének róttok fel, az minimum lett volna egy döntéselőkészítéshez.
Az elnök és sleppje miért is nem volt kiváncsi a valós mért adatokra?"

Ez így nem fedi a valóságot. Szerintem mindenki kíváncsi volt rá, mert megszavazták a küldöttek a tájékoztatót. Az igazság az, mint amit a küldöttgyűlésen is tapasztalhattak a küldöttek,-ha bűnnek lehet nevezni- hogy Mészáros le volt maradva pár oktávval és csak most akart elindulni azon a "versenyen" amit Bross már befejezett. Magyarul ugyanazon paraméterekről tett említést mint amiről az elnök beszélt, ezért senki nem értette vajon mi is a vita tárgya. Aki ott volt hallhatta.

Üdv. jani bátya
« Utoljára szerkesztve: 2019. Július 29. 16:34 írta jani bátya »

Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #3629 Dátum: 2019. Július 30. 07:25 »
Azt nem tudtátok, hogy Kivancsi111 előre tudta ezt?
"A kétezres akácár pedig addig marad, amíg főnökeidnek nem sikerül a minőségrontási szándékukkal a nulla szintre csökkenteni az akácméz paramétereit,..."
Hát tavaly is ennyiért adta....
Ez csak kifogás!
Óccsó legyen az a lényeg.
Adja ezernyócé akkó jobban fogyik...
Na nekem nem magyarázzátok meg, hogy az a mézpiacvédő aki olcsón adja a termékét.
A sárgabarack termés az idén rekord lett Kisvejkén, Majoson és ahogy hallom mindenhol.
Az árat végig kitartották a termelők, mert a költségeik nőnek.
Nekem senki nem tudja megmagyarázni, hogy egyedül a méhészek költségei NEM nőnek.
Ha pedig a költségek nőnek, ahhoz hogy a bevételeinket legalább szinten tudjuk tartani, árat kell emelni.
Ez az  ÁKFN struktúra  része, az-az  Ár, Költség, Fedezet, Nyereség.
Mondom, hogy a marketinghez, meg a pénzügyi elemzéshez semmi köze.
Régimódi rendszerben gondolkodik.
Nagyon szeretheti a többi méhész aki normális áron értékesít.
Ahhoz nem kell ész, hogy olcsón adjuk el a minőségi termékünket.
Elmondtam, hogy mi a propoliszt 100.000 az-az százezer forintért értékesítjük.
Hogy izmozzak egyet én is,  neki csak álom, hogy mennyit adok el propoliszból ezen az áron.
A méz és méhészeti termékek magas áron való eladása egy szakma!
Neki ehhez lövés sincs.
De ez a kijelentése a csúcs, úgy hogy én soha senkivel nem közöltem a Nagyernyei Családi Méhészet vállalkozás éves árbevételét.
" Többet adóztunk egy év alatt, mint amennyi neked a bevételed összesen. .."
Szerintem ezt a pénzügy-miniszternek címezted, csak eltévesztetted a címet.
Büszke vagyok rád, hogy a méhcsaládok eladásairól is számlát állítasz ki, soha nem gondoltam volna rólad.
Régen volt egy reklám a TV-ben aztán megszüntették, mert rontotta az adómorált.
Így szólt:
"Hasitasi nem kér kódot.."
Nagyernyei Attila