Vivaldi!
Jól mondod: verseny van, a versenyben a nagy hal megeszi a kishalat. A tervezésnél ne hagyd figyelmen kívül, hogy nem csak a termelést, hanem a fogyasztást is tervezni kell. Azaz azt is meg kell tervezni, hogy kinek mennyi mézet kell megennie az időjárási körülmények függvényében. Ha jó a termés, akkor többet, ha rossz akkor kevesebbet. Esetleg a tervezésnél arra gondoltál, hogy mindenkinek egy méhcsaláddal tervezünk? Tízmillió méhcsalád ugye sok lenne, ezért aztán a kvótákról senki nem mondhatna le a másik javára. De ezt már többször írtam, még sosem reagáltál rá.
Az én véleményem azonban az, hogy aki a Furettóra alapozta az atka elleni védekezését, mint a leggyorsabban kivitelezhető, egyik leghatékonyabb módszerre, azok a nagy méhészetek voltak alapvetően. Ők lesznek a legnagyobb bajban, ha ez már nem fog működni. Nagyon látványosan omlanak majd össze. Egyszerűen azért, mert az akkor még hatékonyabb módszerek nem teszik lehetővé ekkora állományok tartását, sokkal kevesebb méhcsaládot lesznek csak képesek a szükséges atkaszintig kezelni. A nagy méhészeteknél ez úgy fog megvalósulni, hogy minden méhcsaládjuk az elviselhetőnél magasabb atkaszámmal fog rendelkezni meghatározott ciklusokban. Azoknak is jaj, akik mellettük vannak. Ilyen méhészetek szomszédságában nagyon észnél kell lenni, mert pillanatok alatt magukkal viszik. Ciklusosan fogják magukból kipumpálni az atkákat, amíg el nem fogynak. Amíg van másik nagy hatékonyságú szer, addig kezelhető a helyzet. Amikor már nincs ilyen, akkor jön el az Armageddon. De miért tartana örökké az az állapot, hogy van megfelelő hatékonyságú szer? Arra számítani, hogy visszatér egy korábbi szer hatékonysága, a leányálmok közé tartozik. Amíg van megfelelő hatékonyságú szer, addig helyreállítható egy-egy összeomlott méhészet is. Hiszen 50 százaléknál nagyobb mértékű összeomláshoz már nagyon komoly hatástalanság kell (de van rá példa). Amíg csak 50 százalékos a veszteség, addig egy év alatt visszaállítható a létszám. A méhészek pedig ezt pontosan addig fogják megtenni, amíg meg tudják tenni. Ez az addig pedig értelemszerűen addig lesz, amíg már nem tudják megtenni, mert az atka nem engedi. Tehát annak a valószínűsége, hogy bárki számára túlélhető a dolog, igen kicsi az esélye. Hiszen a méhészsűrűség megmarad akkor is, ha a méhsűrűség idővel látványosan csökken. Szerintem ezt Te is így látod.
Csak azt akartam kihozni belőle, hogy jelen esetben nem a tervezés a megoldás, hanem a szabályozás. Lenne. Gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Ahhoz szükség lenne egy validált-verifikált atka kontroll alkalmazására. Ilyen a lila ködben sem látható. Ha ez megvalósulna, akkor pedig ez akkora költségeket jelentene, hogy nem azt kellene hozzá előírni, hogy ki mennyi méhcsaládot tarthat, hanem azt, hogy ezentúl már ki nem tarthat. Hiszen egy akkora létszám, ami már fajlagos méztermés csökkentő hatással rendelkezik, lehetetlenné teszi a befektetés megtérülését.
Abban persze egyetértek Veled, hogy nem létezik olyan, hogy nem terhelhető le az akác. Egyetlen virág sem képes végtelen mennyiségű nektárt termelni. Ha nem így lenne, akkor röpkörzetenként elég lenne egy darab akácfa. Abban azonban Attilának adok igazat, hogy Magyarországon nem a méhlegelőt lehet leterhelni, hanem a lepakoló helyeket. Ezt én már évekkel ezelőtt leírtam a zöldön. Ettől függetlenül persze lehetnek olyan helyek, ahol fordítva van. Ahol sok az ésszerű módon megközelíthető rét. Ez is azonban évről-évre változó a csapadékviszonyok függvényében. De hát Attila is azt írta, hogy utakat javítottak.
Ezzel ugye csak azt akartam mondani, hogy a méhsűrűséget a nem túl távoli jövőben az atka fogja meghatározni. Nagyon nagy eséllyel egy újrabetelepítés formájában. Magyarán, azok már nem magyar méhészek tulajdonában lévő méhészetek lesznek. Hanem pl. izraeli, hiszen beporzásra szükség lesz, méhlegelőnk pedig van dosztával. Akkor azonban nem kell majd ám zsidózni, hogy miattuk van ez így. Azért lesz így, mert mi voltunk képtelenek arra, hogy időben észbe kapjunk. Szerintem azonban, most már hiába is akarnánk észbe kapni....
Szóval a limitáló tényező nem a méhlegelő lesz, hanem az egy méhész által elvégezhető atka elleni kezelés méhcsaládszáma. Ami mindig több lesz, mint amennyinél normálisan meg lehet csinálni, mert a szaporítást követő évben kell majd azokat a kezeléseket elvégezni, ami a rá következő évben mutatja meg, hogy elegendő volt-e annyi kezelés vagy sem. A szaporítás atka elleni kezelésének hatékonysága a többszöröse a méhcsaládénak, a fiasmentes időszak miatt. Nem lenne semmi gond, ha a termelő állományoknál is megvalósulna a fiasmentes állapot létrehozása (Jó Pista előadásaiban beszél az augusztusi fiasmentesség melletti kezelésekről, ahogyan az olaszok is csinálják!) A méhész pedig addig fog szaporítani, amíg tud. Előtte nem fogja abbahagyni a szaporítást. Kérdés, hogy megengedheti-e magának ilyen méz felvásárlási árak mellett a méztermelésének korlátozását? Nem tudom mennyire működne országos méretekben az augusztusi megoldás? Ha nem, akkor az a napraforgó kárára valósítható csak meg.
Természetesen, ha pusztán optikai csalódás a sok atka, akkor nincs igazam. Optikai csalódás alatt azt értem, hogy ugyanannyi kezelés hatására sokkal több atka van mostanság, mint régen. Akkor sincs igazam, ha ez csak azért optikai csalódás, mert a méhsűrűség növekedett meg, és a szomszédok atkái jelentek meg nálam. De ugye sokan ezt is tagadják, ahogyan régebben én is, ha nem is tagadtam, de akkoriban alárendelt jelentőségűnek gondoltam, ahogyan az is volt. Amikor már tényleg vannak komoly összeomlások a múlttal szemben, akkor bizony ez a jelenség veszélyes mértékben létezik. A másik tényezője az atkalétszám növekedésének a hatékonyság csökkenése. Van aki ezt is tagadja. Az atkaimport mellett. Ilyen azonban nincs, hogy egyik tényező sem igaz, és mégis több az atka! Akkor bizony optikai csalódás, ha valaki több atkát lát. Olyan van, hogy azért van több atka, mert létezik az atkaimport és csökken a hatékonyság is egyben, meg olyan is van, hogy csak az egyik tényező létezik, a másik nem, de olyan nincs, hogy egyik tényező sem igaz.
Nemdebár Oszkár?