Tízen éve miért nem így volt?
Én az alapvető problémát a következőkben látom. A hatóanyagkutatás abba az irányba megy, hogy nagyon hatékony rovarölőszert fejlesszenek ki. NNI esetén az aktív centrum a molekulán belül nagyon erősen kötődik a receptorhoz, nem válik le róla. Ennek az a következménye, hogy kumulálódni tud. Tehát sokszor vesz fel kevés mérget, és amikor összegyűlik a kritikus szint, akkor alakul ki a mérgezés. Ez nem lenne baj, ha a méregmolekula rövid időn belül elbomlana. Akkor zárt végű lenne a kezelés, egy meghatározott idő után már nem lenne mit felvenni, ezért nem tudna összegyűlni a mérgező dózis a hasznos rovarok esetében. A piretroidokat nagyon gyorsan bomló vegyületeknek tartják. Ha nálatok több napon át történt repce idején a cipermetrin miatti mérgezés, akkor ennél a hatóanyagnál is ilyen hatásmechanizmus állhat fenn: kumuláció történik.
NNI esetén kimutatták a központi idegrendszeri hatást, azaz kis dózis esetén eltévedés van. Kumulálódás kombinálva az eltévedéssel CCD tüneteket hoz létre, azaz a méhcsaládok népességének rejtélyes eltűnését. Kumuláció és halálos mérgeződés nem CCD-t okoz, hanem méhek pusztulását a méhesben és a méhlegelőn, illetve a két pont között. Itt is nagy mértékű az érintettség, mert a kumuláció miatt az értesítési lánc teljes mértékben végig tud futni a méreghatás kialakulásáig. A probléma a nyitott véggel van. Azaz, ha záros határidőn belül nem bomlik el a hatóanyag. Akkor állandóan vesz fel a méh méreganyagot, ami képes arra, hogy mérgező hatásig dúsuljon fel a méh szervezetében. A kérdés pusztán csak az, hogy mekkora a szint a növényekben. Nagy valószínűséggel van olyan, hogy annyira alacsony, hogy a mérgező adag nem tud összegyűlni egy virágzási szezon alatt. Domborzati és csapadékviszonyok lehetnek erre döntő hatással.
Kérdés, hogy a táplálékból nem fogyasztó méhek képesek-e a méhcsaládba annyi mérgező anyagot behordani, hogy az a dajka, de még inkább a fiasítás pusztulását okozza? Szerintem, ha az NNI erre képes lenne, akkor már mindenütt kipusztultak volna a méhek, ahol egy-két évtizede használják ezeket a szereket. Ha ugyanis a fiasítást lenullázzuk, akkor ott a méhcsaládnak vége. Az persze előfordulhat, hogy a fiasítás egy része elpusztul, ami abból adódhat, hogy a virágzás kezdetén magasabb koncentrációban kapja a mérget. Ha ez csak a fiatalabb fiasítást öli meg, akkor annak szerintem semmi jele nincs, mert simán megeszik a méhek. Nagyobb álcákat is megeszik szerintem, de tömeges pusztulás esetén lenne jele ennek, a kidobott álcák formájában.
Azt kell látni, hogy az alapvető gondot nem az NNI-k jelentik, hanem az a kutatási irány, ami létrehozza ezeket a szereket. Ez pedig a stabil kötődés a receptorhoz, ami által kumuláció léphet fel, és a lassú lebomlás, ami nyílt végűvé teszi a méregfelvételt. Az az icipici méreg mennyiség, amit sokan csak, mint maradékanyagnak gondolnak, végzi ki a méheket. Ez adja a csattanást, mint az ostor végén a rafia. Az a néhány centi hosszúságú madzag a több méteres karikás ostoron. A természetben nem létező, mesterséges hatóanyagok nem tudnak lebomlani, ezért a nyílt vég eleve adott. Ha ez párosul azzal, hogy a méreg stabilan kötődik a kritikus ponthoz, a receptorhoz, akkor a kérdést az dönti el, hogy mennyi a hatóanyag ETR értéke. Azaz a maradékanyag szintje hányad része az ölő dózisnak. Méh esetén, amely több száz alkalommal veszi fel a mérget, az a biztonságos szint, ahol az ETR az egy egésznek az ezredrésze. Hiszen ezerszer nem fordul életében a méh ugyanazon méhlegelőn, így nem képes összegyűjteni az egy egész értéket. NNI esetén azonban nagyon sok adat van arra, hogy 2-3 fordulóval is össze tudja gyűjteni az egy egészet.
Kérdésedre a válasz: tízen éve olyan hatóanyagok voltak,amelyek nem kötődtek stabilan a receptorhoz, és/vagy záros határidőn belül lebomlottak. Pedig voltak közöttük durva szerek.