A méhegészségügy helyzete

  • 807 válasz
  • 368920 megtekintés
*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #360 Dátum: 2017. Május 12. 22:55 »
Örülnék ha az omme átvenné, mert már úgy is nagy részt, lekesedésből csináltuk a méhegészségügyi vizsgálatokat.
 Az őszi egy vizsgálaton kívül, nem kapunk egy fillért sem, még akkor sem, ha nyúlós esetén háromszor kell megint körbe menni az egész állományon.
 Ezzel  a magyar méhészkedés egyik nagy vívmánya tűnik el. Ugyan is, eddig így úgy eljártunk megszokásból, méheket vizsgálni. Abban az esetben , ha az omme átveszi, saját személyemre nézve nem kívánom tovább folytatni. Ugyan is, az elképzelhetetlen, ismerve az omme-t akinek pénzéhsége kimeríthetetlen, hogy három év múlva nem lopják el az omméban a méhegészségügyre szánt összegeket. Előfordulhat, hogy az uniós támogatások megszűnésével 2020-ban megszűnik az omme is. És az már egészen biztos, hogy az állam többé nem veszi vissza a nyakába a Magyar méhegészségügyet, tekintve, hogy ilyen a világon sehol sincs. Például a nyúlós utáni kártérítés teljesen példátlan.
De, Mari néni szavaival élve, aki az AIDS-ről nyilatkozott "legyen ez már a ti gondotok."
« Utoljára szerkesztve: 2017. Május 12. 22:58 írta Vivaldi »

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #361 Dátum: 2017. Június 09. 18:09 »
QUQURIQ !!!

Ki, hová? ...és mikor vándorolhat?...vagy meddig nem mozdulhat?

Csak egy apró hírecsként kérnénk a nyúlós zárlatokról!
Ez az OMME honlap utolsó bejegyzése...

Zárlatok
Méhegészségügyi okok miatt zárlat alatt álló települések listája – 2017. május
Posted: 2017-05-03

Aztán meg csak vakarózunk, hogy mi miatt is lett szétkenve a nyúlós...?

Kiskakas

Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #362 Dátum: 2017. Június 25. 21:29 »
Sorba kapjuk a leveleket amelyben az önkormányzatok
jelzik a szúnyogirtást.
Méhekre veszélyes szerekkel a polgári napnyugta előtt 1.5 órával
fognak permetezni.Azt írják zárjuk be a méheket.
Az lenne az én kérdésem,megtehetik-e ezeket?
Szabályos ez?

Csányi Antal
« Utoljára szerkesztve: 2017. Június 25. 21:34 írta Csányi Antal »

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #363 Dátum: 2017. Június 25. 21:39 »
QUQQURIQ !!!

"Azt írják zárjuk be a méheket."

Anti!
Írjál vissza, hogy Ők zárják be a szúnyogokat, és úgy permetezzék le!
A hulláikat is könnyebb összeszedni...

Kiskakas

Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #364 Dátum: 2017. Június 26. 13:31 »
Az elmúlt években nem vettem észre különösebb elhullást, mondjuk tavaly raktam ki a méhes mellé a tisztásra 2 üres kaptárt és végig néztem hogy a pilóta kapcsolt is és a méhek fölött elzárta a szert. Nálunk ma este lesz amúgy megint irtás.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #365 Dátum: 2017. Augusztus 05. 16:21 »
QUQURIQ !!!

Csak azoknak a "nagyeszű" volt vezetőknek írom, hogy ne az irigység vezérelje Őket!  :o

Tüdőrák diagnosztizálása kutyaszaglással!
Rottweiler és pitbull keverék kutya 95 % biztonsággal kiválasztja a betegek leheleteiből a kezdődő tüdőrákos betegséget!
Felteszi a Kiskakas a kérdést?
Vajon a nyúlós költésrothadást is kiszagolná?
Persze a választ is tudjuk, mert már régen működik a világban!
Csak ugye egyszerűbb leszavazni Attila kezdeményezését, mint tenni valamit érte!
Bezzeg, a monitoringra kidobált pénz megszavazásra került, és szégyenletesen ma is működik!
Egy jó kutya többet ér egy rossz monitoringnál...

A kutya vigye el a monitoringot!

Kiskakas

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #366 Dátum: 2017. Augusztus 05. 20:13 »
De a kikakast, nehogy már elvigye!
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #367 Dátum: 2017. Augusztus 07. 21:46 »
Emberek, miről beszéltek? Jelentkezzen már egy illető legalább aki méh eüs, és 500-1500-12000 családos méh állományokhoz beengedték.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #368 Dátum: 2017. Augusztus 07. 21:57 »
Emberek, miről beszéltek? Jelentkezzen már egy illető legalább aki méh eüs, és 500-1500-12000 családos méh állományokhoz beengedték.

Kérdezd dr. Sebők Pétert.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #369 Dátum: 2017. Augusztus 10. 18:42 »
 Csuja, megint hol a fenébe tartasz? Mi a fészkes búbánatnak keressem meg ezt a Sebők Pétert?
Sebők Péterből mennyi van, aki mind méh egészségügyi felelős?

Mindenki tudja, a Magyar méhegészségügy már régen agonizál. 500-1000-12000 családos méhészeteket senki nem ellenőrzi.
 Ebből oltári problémák lesznek még 5 éven belül.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #370 Dátum: 2017. Augusztus 10. 22:08 »
Kérdezd meg erről a jogász doktor Sebők Pétert, aki az OMME elnökségének tagja.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #371 Dátum: 2017. Augusztus 11. 09:48 »
Jó, akkor még kérek rá indokot, mi a fene miatt Sebők Pétert kérdezzem, mert nem tudlak követni. /Most sem./ Mellesleg nem is találkozok vele minden nap mint te, és ráadásul, fel sem ismerném, ha elmennék mellette akkor sem.

 Valami homályos hír van arról, hogy az omme át akarja venni.
 Most állami hatáskör. Az államnak minden kényszerítő eszköz a kezében van, a jogszabályok be nem tartása esetén, bármit megtehet.
 Az omme , ha átveszi, neki milyen eszköz lesz a lezében? Van jegyzője, rendőrsége, bírósága?
 Az egész ötlet hülyeség és fából vaskarika. Nem az omme-nak kell átadni, hanem a törvényeket betartatni és kész. Megint semmi másról nincs szó, mint arról, hogy a még valahogy működő, rendszert úgy verjenek szét, hogy ne legyen veszélyes a nagy méhészetekre.
Ha az omme az égvilágon semmire nem képes, és semmit nem tud elintézni, majd pont a méhészeti ágazat egy olyan neuralgikus pontját, mint a méhegészségügy, fogja és tudja rendben tartani? Ugyan már óvodás barátaim, ennyire már ti sem lehettek naivak.
De, én hiába mondom, és nem lesz nagy öröm, ha majd megint azt kell mondanom, hogy én megmondtam. Néha olyan mintha nem is felnőtt emberekkel lenne dolgom, csak óvodásokkal, vagy szenilis vénemberekkel.
 Általában a világban is az a baj a hülyékkel, hogy ha bekövetkezik a nagy baj, amit az ő hülyeségük okoz, ők legfeljebb széttárják a karjukat, mert annyira nem hülyék, hogy ne tudnák miért nem lehet őket felelősségre vonni. És a hülyék majd mennek, a baj marad. Ennyi.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Augusztus 11. 09:53 írta Vivaldi »

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #372 Dátum: 2017. Augusztus 11. 11:21 »
Hívd fel Sebők Pétert (ő méhegészségügyi felelős is) és akkor tőle megtudod, hogy miért őt javasoltam a kérdésed megválaszolására.

A méhegészségüggyel kapcsolatos hatósági jogkört nem adhatja át az Állam, Azt továbbra is ugyanazok az állatorvosok látnák el, mint most is, csak a melót kapná az OMME, vagyis a méhegészségügyi felelősök kiválasztása, szerződéskötés, kifizetések. Előny, hogy a nyugdíjasok is dolgozhatnak. De az OMME ezen felvetéséről döntést erről még állami szerv nem hozott.

Elégedett vagy ennyi válasszal?
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #373 Dátum: 2017. Augusztus 11. 13:07 »
 ;DOké. veszem a noteszomat, és felcsörgetem Sebők Jánost vagy kit. Itt van a noteszomban a telefon száma a Brossé mellett, meg a többi vezetőségi tag mellett. Ne is mondjam, hogy itt van az összes küldött is.

Re:A méhegészségügy helyzete
« Válasz #374 Dátum: 2017. Szeptember 05. 08:11 »
Ma megkapják a szaktanácsadók a méhegészségügyi ismeretek újabb verzióját.
10 órától az OMME központban szaktanácsadói értekezlet, ahol természetesen ott lesz Dr.Hegedűs Dénes is az OMME szakmai alelnöke.
Borítékolható a témák nagy része.
Ismét első helyen a neonikotinoidok kérdésköre. (Remélem Tóth Péternek nem adnak szót, az ő álláspontját ismerjük.)
Atkakérdés napjainkban.
Nagyernyei Attila