Mi újság Székesfehérváron?

  • 183 válasz
  • 120820 megtekintés
*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #45 Dátum: 2014. Február 24. 10:45 »
Kedves Károly!

Tapsra nem tartok igényt, de egy kis józan türelemre igen.

Biológus diplomát Magyarországon akkor ad ki egy egyetem, ha az illetőnek átfogó a tudása. Nem tudom, hogy más országban mire adnak egyetemi diplomát, de itt ez az alapkövetelmény. Legalábbis 1975 és 80 között még így volt.

A XXI. századi méhmérgezések súlyosságára 2013 év elején döbbentem rá, akkor kezdtem tanulmányozni a sajátosságait is. Előtte a rakodókasos méhészkedés kifejlesztése teljesen lekötött. Télen és tavasszal átolvastam 2007-ig visszamenően az OMME méhészeti monitoringot és párhuzamosan a CCD-re vonatkozó nemzetközi szakirodalmat is, nyáron pedig több elnéptelenedett  méhállományt személyesen megvizsgáltam. Nem annyira a kísérletek érdekeltek a szakirodalomban, hanem az esetleírások és a méreganyagok engedélydokumentációiban idézett szaktudományos vizsgálatok (toxikológiai, biokémiai, növényélettani, rovartani stb). Eddig kb 1200 munkaórát foglalkoztam a XXI. sz-i méhmérgezések jellegzetességeivel.

Nagyon tanulságosak voltak az amerikai CCD esetek, de hamar felismertem, hogy itt Európában egészen más sajátossága van a CCD-nek. A hazai méhcsalád elnéptelenedési esetek pedig rendkívül tipikus mérgezéses leírások voltak, csak éppen a kézzel fogható és bíróság előtt is megálló bizonyítékra nem találtak rá még eddig. Laboratóriumi és fél szabadföldi kísérletek már voltak sikeresek, kint a méhlegelőn tudomásom szerint nagyon sokszor megtalálták a virágzó növényben a mérget, de senkinek sem sikerült tetten érni a "tökéletes gyilkost" a méhek testében. Arra vannak bizonyítékok, hogy a méhcsaládok pontosan akkor néptelenednek, amikor a méreg a növényben jelen van. Teljesen logikus, hogy a méreg a növényről bejut a méhecske testébe, de mire a laboratóriumba érne a hulla, akkorra a méreg molekulák lebomlanak. Átolvastam, hogy ezeknek a mérgeknek a lebomlási jellemzőiről mit írnak. Hogyan bomlik a talajokban, a növényekben és a célszervezetben (rovarokban) és ennek alapján levontam a következtetést: ha meg akarjuk találni a mérget a méhek testében, akkor teljesen meg kell változtatni a mintavételi eljárást.

2007-ben volt Magyarországon az első nagy méhcsalád elnéptelenedési hullám. Akkor az OMME összehívta a szakembereket és döntöttek, hogy legyen évente monitorozva ez a probléma. Tóth Péter kapta meg a lehetőséget az OMME vezetésétől, hogy ezt csinálja. Hét éve csinálja ugyanazokkal a mintavételi módszerekkel és láthatóan nem tudta megválaszolni az alapkérdést, hogy mi okozza a kijáró méhek eltűnését a legnagyobb táplálékbőség idején.

Azt mondod, hogy te nemcsak méhész, hanem fuvaros is vagy, ezért onnan hozok neked példát: Ha egy fuvarszervező 7 éven keresztül nem hoz eredményt, akkor azt kell mondani, hogy "Bocs, ennyi kudarc elég volt", adjuk meg az esélyt másnak. Szerintem, te max egy évet várnál és már cserélnél. Az OMME 7 évet várt arra, hogy Tóth Péter megadja a választ az alap kérdésre. Neki nem sikerült.

Én elhiszem, hogy a méhészek többsége ért a munkájához és nem követ el tömegesen olyan hibát, amitől pont a legnagyobb táplálékbőség idején omlik össze a méhállománya. ELSŐDLEGESEN EZEKBEN AZ ESETEKBEN NEM A MÉHÉSZ A FELELŐS.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #46 Dátum: 2014. Február 24. 11:25 »
Uram  Atyám!

Most meg miféle "ócsó poenra" utal, amit Varga Károly rovására sütöttem v'ón el? Mit tévesztett ön szerint Varga Károly, mert én többszöri visszaolvasásra sem találtam tévesztést a hozzászólásaiban?

Ellenkezőleg! Dehogy tévesztett, minden szavát ittam, kortyonként ízlelgettem, s igaz lelkemre -amibe ön már csak"szakmájából" adódóan is oly élesen bele szokott látni- mondom, nagyon kevés higgadtabb, szakmailag és emberileg kiérleltebb hozzászólást olvastam itt eddig. (Talán utoljára Molnár Feri szólalt meg az ókori Klubon hasonló bölcs higgadtsággal, az újkorin meg Varjú, Gondolkodó, Tomi, Ata, Litterae és Veszti képviselték még azt az irányvonalat, amit szívesen követek magam is, bár magamat nem mindig a higgadt bölcsek közé szoktam sorolni... Ha valakit kifelejtettem volna, elnézését kérem, Balatonvilágost azért nem említettem, mert ő -belátván a szélmalomharc fölösleges voltát- önként kivonult innen, nem kívánva még nickjét sem adni az ellenségkereső mentalitáshoz és a "kukorékoláshoz".)

Nos, Varga Károly minden gondolatából átjön, hogy nagyon otthon van van mindkét területen, melyet művel, s melyben meg kíván szólalni. Tökéletesen látja, hogy a kertész-mezőgazda érdek egybeesik a méhészével, hiszen mindkét terület abban érdekelt, hogy képes legyen fenntartani a hatékony gazdálkodását, s kiaknázza az együttműködésben, a korrekt párbeszéd folytatásában rejlő pozitív lehetőségeket. Azt is tűélesen látja, hogy a geddekasi hőbörgés, uszítás nem az együttműködés hajlandóságát támogatja, hanem kifejezetten a megosztást, az egymás elleni uszítást. Abba sem lehet belekötni, amit Geddekas szakmai kvalitásainak és emberi hiátusainak tárgyában írt, hiszen érzékelhetően legtöbbünknél régebben és jobban ismeri őt, ráadásul ítélőképessége is megvan ahhoz, hogy helyesen legyen képes értékelni Geddekas legújabb "szaktudományos" vesszőparipáját. Ráadásként Varga Károlynak egy harmadik olyan szakterület is a birtokában van, mely képes támogatni nevezett "kutatónk" precíz mentális megítélését: nagyon otthon van Geddekas mentálhigiénés elemzésében is, látva, hogy Geddekas a kaméleonok képességével képes akár témát, akár hipotézist váltani, ha vélt érdekei úgy kívánják. Tökéletesen rávilágított Geddekasunk "mottójára": "A lé határozza meg a tudatot"...

Miért kellene nekem ócsó poenokhoz folyamodnom, amikor nem hogy támadni, kifigurázni szándékoznék egy újonnan érkezett klubtagot, hanem egyenesen szükségét érzem megköszönni neki, hogy nagyon korrekten vállalta a megszólalást a Klubon, s megvilágította a "kakaskukorékolás", mint "hírforrás" valódi értékét.

Higgye el, nagyon rosszul látja, ha úgy véli Varga Károly rovására poénkodnék, mert ha hozzáfűzni valóm van az ő üzeneteihez, akkor az messzemenően az egyetértés és nem az öncélú ironizálás talajáról fakad. Isten hozta őt itt, mert a szakmai megalapozottságra, az elméletet a gyakorlattal ötvözni képes tudásra és az egyenes, őszinte mentalitásra igen csak nagy szüksége van a  Klubnak és a klubtagságnak. Ha meg nem kapta el az itt olyan divatos "váltólázat", az az én szememben nem szálka, hanem éppen azt az érzést erősíti bennem, hogy szerencsések vagyunk, mert az általam is képviselni szándékozott "józan többség" újabb képviselője jött el közénk beszélgetni, segítve ezzel a Klubot a helyes irány és módszer megtalálásában. Köszönet érte...!

A

Ps: nem idézem a "felütését", de mondja már, ha nekem privátban kellett volna poénkodnom, akkor ön mégis miért választotta a nyílt megszólításomat. Nem mintha azt várnám, hogy privátban figyelmeztessen a hiátusaimra, de ha ezt a módszert véli helyesebbnek, máskor bátran éljen vele...
« Utoljára szerkesztve: 2014. Február 24. 11:38 írta Arisztaiosz »

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #47 Dátum: 2014. Február 24. 13:53 »
Arisztaiosz!
Látom kényszerképzete van a dolgok oly folytán megmagyarázására, amelyre talán nincs is szükség.
Egy dolgot tettem szóvá, melyre ön hívta fel a figyelmet, itt mindenki számára.
Idézet
Valószínűm, hogy már Te is öregszel  :P , de a neonikotinoid szót Neked is sikerült "neonikotonoid" - nak írni, kezd ragadós lenni a kórság.
Én erre írtam azt, hogy talán egyszerűbb lett volna privátban közölni a hibát, nem így nyilvánosan.
Megfelejtkezve arról, hogy nem Ön lenne az aki, ha ezt nem ejtette volna meg! Igen én fricskának véltem ezt az Ön megnyilvánulását.
De higgye el, megértem én akkor is, ha ezeket az intelmeket, okosságokat rövidebbre fogja, mert lejár az ebédidőm, mire értő olvasással elolvasom.

A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #48 Dátum: 2014. Február 24. 16:32 »
Arisztaiosz !
Nagyságodat, nem kellene olcsó pitiáner poénokkal lerombolnod.
Mindenki tudja, hogy Karcsi miről írt! Még akkor is ha tévesztett.
Én pl ha szóltam volna ezért, azt akkor privátba tettem volna.

Kedves Atyám!

Még mindig azt kérdezem, ugyan mi a francot kifogásol "Karcsinak" adott válaszomban?

Ha nem "Karcsinak" adott válaszomra fókuszált, akkor meg mire? Hozzon már képbe, mert így, a "már megint most se visel sapkát" érveléstechnikával szemben nincsenek érveim. Akkor meg miről beszélgetünk?

Ha meg netán ön tévesztett volna, akkor meg kellene kérnie a Gazdát (Parancsnokot), hogy kreáljon már egy"most éppen én beszéltem zagyvaságot" topicot, s fűzze meg, helyezze oda át üzenetét, de ne engem csesztessen, akinek éppen elég arra koncentrálnia, hogy lebírja a takonykórt...! Nincs nekem időm és energiám ilyen irányított zagyvaságokkal foglalkozni! Menjen az én csesztetésem helyett inkább "megváltani", arra van mostanság inkább kereslet.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #49 Dátum: 2014. Február 24. 16:59 »
Tomipapa!

Ön egyfolytában beleszól olyasmibe, amihez semmi közé.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Február 24. 17:15 írta Geddekas »
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #50 Dátum: 2014. Február 24. 21:30 »
 Kedves barátaim!


Kissé későn tudok reagálni azokra az írásokra amiket ma írtatok ezért elnézéseteket kérem!
Megpróbálok egy részekre osztott hozzászólásban a teljességre (remélem sikerül) törekedvén megválaszolni minden kedves klubtagnak aki megtisztelt bizalmával és irt nekem.


      Szia Kiskakas!

Köszönöm hogy korrektnek tartod eddigi megnyilvánulásaimat mindezek után is próbálkozom ugyan azon elvek mentén írni.Szakmával kapcsolatban ha valakinek érdekes lehet az én általam ismert ,illetve tudott dolog akkor szívesen válaszolok a legjobb tudásom szerint.Teszem ezt simán azért mivel ha csak egy picit is tudok segíteni hogy mások ne kövessék el azokat a hibákat amiket már én elkövettem,akkor jó érzés tölt el.Szoktam mondani sokat kell ahhoz dolgozni hogy hibáim számát valaki megtudja közelíteni.Mint szellemi termék nem vagyok beárazva,mondhatjuk úgy is hogy ez tejesen ingyen van ....

       Szia Atya!


Köszönöm az irányomba tett gesztust  illetve örülök hogy nem bántottam  meg senkit nem is az a célom.
Van egy néhány kérdés amire az én tudásszintem szerint válaszolok, de amire nem tudok azt inkább nem erőltetném mivel ha most nekiállnék találgatni nem biztos hogy hiteles tudnék maradni.
Azt hiszem az arra a kérdésre hogy miért nem a megfelelő válaszokat kapod meg részben tudom a választ.
Úgy gondolom hogy omme ügyekben nem én vagyok a kompatens személy aki kielégítően tudna válaszolni a benned megfogalmazott kérdésekre,erre nem tudom a válaszokat.Csuja mivel "harcba szállt a gazdákkal a méhészek érdekeiért"erre az válaszom hogy ez az első rossz válasz a kérdéseidre.Miért is harcolunk azzal az ágazattal akivel (mint előzőleg említettem ) talán a még szorosabb együtt működés lenne a fontosabb.
Csuja feltárása számomra nem olyan egyértelmű ,ezért gondolom azt hogy mindazonáltal senkit se le nem hülyézni ,se fel magasztalni nincs szükség olyan objektív bizonyítékok hiányában ami alá támasztaná az ő igazát .Szakmai indokokkal kapcsolatban úgy gondolom először  neki kéne bebizonyítani ,hogy nem csak víziói vannak hanem komoly kutató munka van a háta mögött lehetőleg a terepen és nem csak az interneten.



                  Kedves Csuja!

Türelmem végtelen.
Kérdésem nem arról szólt amit hozzád feltettem hogy kicsi országunkban amelyre büszke vagyok hogy lehet diplomás biológus valaki én csak azt kérdeztem milyen szakmai képzettséggel rendelkezel . Tettem ezt annak apropóján hogy meg van e a megfelelő képzettséged ahhoz amit mint szellemi terméket szoktál emlegetni. Nagyon örülök hogy tanulmányoztad a méhcsalád össze omlásokat de mint gyakorló méhész én 2007-re úgy emlékszem hogy egy hosszú forró nyár után miután a nektárt és a virágport adó növényzet az ország nagy részén megsemmisült és mivel például a Duna- Tisza közötti homokhátságon még a parlagfű is kiégett egy nagyon súlyos pollen hiány alakult ki már ősszel lehetett látni hogy a 2008 évi kitelelés gyászos lesz. Ennyit a 2007-es táplálék bőségről és a hozzá kapcsolódó méhcsalád össze omlásokról. Külön gratulálnék az 1200 munka órához ami nem kis teljesítmény mivel nyilatkozataid alapján én legalább 1200 napra saccoltam kutatásaid idejét de mivel te kivételesen jól képzett intelligens ember vagy ezért sikerülhetett ilyen rövid időn belül megoldást találnod. Lehet hogy Tóth Péter nem ér fel nagyságodhoz mivel 7 év alatt nem találta meg a megoldást de úgy gondolom ő is dolgozott ezen, erre számomra a legjobb bizonyíték az hogy olvastam már tőle néhány olyan számomra is alá támasztható dolgot ami lényegében az én olvasatom szerint megfelel a valóságnak. Mivel táplálék bőség idején a méh családok össze omlásáért szinte bizonyosan nem a méhész a felelős ebben egyet értek veled  de szerintem nem is Tóth Péter az oka, hogy ezek a családok össze omolnak.
Mivel nem tudom hogy meg van e Tóth Péternek a megfelelő képzettsége a fuvarszervezéshez ezért ezt a lehetőséget még nem gondoltam át de majd ha jelentkezik nálam megfelelő végzettséghez kötötten természetesen tudok vele beszélni a dologról. Addig is mivel én irányítom a saját autóimat megpróbálok ezzel a feladattal is megküzdeni .Megelőzvén azt a kérdésedet, hogy meg van e a megfelelő szakmai végzettségem igennel tudok válaszolni mind belföldi mind nemzetközi viszonylatban megvannak a megfelelő vizsgáim plusz az engedélyeim.


                Tisztelt Arisztaiosz!


Olvastam írását köszönöm egyet értését. Hasonlóképpen szoktam érezni mint amit ön leírt miközben az ön által írt hozzászólásokat elemzem. Úgy gondolom, hogy gondolatait értem és mivel szellemisége megérintett köszönetet kell hogy mondjak önnek ezért. Úgy gondolom itt még röviden reagálnék Geddekas 16:59 es írására szerintem ön nem bele szól hanem véleményt nyilvánít.



                              Üdvözlettel mindenkinek Karcsi

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #51 Dátum: 2014. Február 24. 22:49 »
Kedves Károly!

A te türelmed végtelen, de az én türelmem nem. A szakmám szabályai ezt nem engedik meg. Ha egy vizsgálat egy adott módszerrel egy éven keresztül sikertelen, akkor keresnem kell az okát, változtatnom kell a módszertanon és nem csinálhatom hétszer ugyanolyan módon és ugyanolyan eredménytelenül. Ha mégis ezt tenném, akkor a tudományos életben szimpla pénzpazarlásnak és bőrpapírgyártásnak neveznék a munkámat.

Tóth Péter probléma megoldásra, nyomozói, tudományos kutatói feladatra kérte fel az OMME és nem növényvédelmi rutin munkára. Valószínűleg a növényvédelmi rutint Ő kiválóan megcsinálná, hiszen láthatóan nagyon jó kapcsolatokat ápol a növényvédőszeres cégekkel, visazont csapnivalónak bizonyult a probléma megoldó feladatkörben. Én valószínűleg tragikusan rosszul teljesítenék a növényvédelem rutin feladataiban, viszont a saját szakmámhoz, az ilyenfajta probléma megoldásban, nyomozásban, kutatói feladatban jártas vagyok. Nincs ebben semmi különlegesség, erre lettem kiképezve és ebben fejlesztettem a képességeimet.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

varjú

  • ***
  • 161
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #52 Dátum: 2014. Február 25. 00:29 »
Bocs de én még nem láttam, hallottam, vagy olvastam arról, hogy te letettél volna valamit az asztalra méhészeti fronton.
Amiket én itt eddig, meg a ződőn össze csipegettem, az kudarc volt mind, akármilyen képzettnek is mondod magad.
Láttál-e már karón varjút?

Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #53 Dátum: 2014. Február 25. 06:15 »
  Kedves Csuja!


Azt írod előző írásodban hogy nem vagy türelmes.Szerintem pedig tarthatnál egy kis szünetet ,néha áldásos ha az ember át tudja gondolni mit miért tesz, illetve milyen eredményeket ért el az előző időszakban.Miután ezzel megvagy és letisztultan kiegyensúlyozottan látod az előző időszak eredményeit annak alapján sokkal könnyebb és hatékonyabb a további kutatói munka.A "Relatív gyorshajtásnak" amit te erőltetsz általában baleset a vége mivel ez a fogalom azt jelenti hogy nem az út és látási viszonyoknak megfelelően közlekedsz,és  megvalósítod a "gondatlan veszélyeztetés" fogalmát.Na most kezdek odaérni hogy mitől is féltem a mi kis méhész szakmánkat.Én a türelmet mint erényt tartom számon és az én értékrendem szerint ennek a dolognak nem sok köze van az általad említett "szakmához" inkább a mentalitáshoz gondolom sorolni.Előzőleg leírtam már hogy lehet hogy te azt a munkát amit Tóth Péter végez és te mindenféle konkrét bizonyíték nélkül kritizálsz számomra hiteles és érthető módon publikálja,nem csak bebújik a" szellemi termék " szlogenje mögé.Te most tipikus esete vagy a legjobb védekezés a támadás szlogennek,mivel olyan módon szeretnél érvényesülni hogy semmi tényt nem közölsz csak utalsz rá hogy te milyen rátermett vagy ennek az általad  hosszú és fáradságos munkával kidolgozott módszer alkalmazásának.Nekem kristálytisztán lejön mik a szándékaid és remélem minden kedves olvasóban is hasonló gondolatok alakulnak ki mivel a tisztán látás sokszor megkönnyíti az objektív látásmód kialakítását.Mivel te azt írtad hogy jó a probléma megoldó képességed akkor ne lövöldözz össze-vissza hanem próbáld ki az általam is gyakorolt türelem gyakorlását hosszú távú célok eléréséhez sokszor ez jól jön.Véleményem szerint 2013év elején elkezdett és 2014év elejére kiforrott magabiztos módszerről beszélni tejesen felesleges . Mivel ez nem úgy működik hogyha sokáig beszélek valamiről az attól működni is fog.Mindig azt szoktam mondani hogy télen sokkal könnyebb méhészkedni mint szezonba, télen ugyan az a munka csak néhány perc (víziókban) ugyan ez a munka nyáron  lehet 1-2 hét is tényleges munkavégzéskor.Nem tudom mekkora teherbírású ember vagy de ha nem csak vízióid vannak akkor le a kalappal előtted.Eddig amit mutattál ehhez még kevés, mivel ha én is csak télen(elméletben)méhészkednék akkor már rég tökre mentem volna. Köd helyett a jól alátámasztott tények mindenki elismerését kiváltaná irányodba .Hajrá Laci!




                           Üdv Karcsi

Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #54 Dátum: 2014. Február 25. 07:17 »
Sziasztok!

Úgy látom valakinek csak véletlenül van több száz esetleg ezer családja!

Több tiszteletet, még több alázatot Uraim!

Úgy látom nem értitek, az esetek nagy részében nem technológiai hiba áll a háttérben.

Lehetsz bármilyen ügyes és okos szakember a vegyszerektől a méheid elpusztulnak legyen akár ezer családod is.

*

varjú

  • ***
  • 161
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #55 Dátum: 2014. Február 25. 07:37 »

Több tiszteletet, még több alázatot Uraim!


Ez megvan.
Tiszteljük azt, aki már letett valamit az méhészet asztalára, és kételkedünk abban, aki még nem.

Az a baj, hogy Csuja Lacinak ez az önfényező, mindenáron valami nagyot alkotni akaró erőlködése(amiből eddig semmi nem sikerült) örökösen elvonja a lényegről a figyelmet, amiért ez a klub létrejött.
Ez nem baj?
« Utoljára szerkesztve: 2014. Február 25. 08:37 írta varjú »
Láttál-e már karón varjút?

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #56 Dátum: 2014. Február 25. 09:09 »
QUQURIQ!

A tények magukért beszélnek! A méhek hullanak a szántóföldi kemikáliáktól. A földjeink tele vannak nitrátokkal és nitritekkel. A vizeink is ezekkel vannak szennyezve. Nem kell ide Csuja L. ezt már általános iskolában is tanítják.
Csuja L. csak felhívja a veszélyre a figyelmet, és elmagyarázza ezeknek az okait.
Miért baj, hogy tanít bennünket?
Állítom, hogy sok méhész csak most értette meg a csávázószereknek és a GMO növényeknek a lényegét!
Idáig a szőnyeg alá volt söpörve az ügy.
Csuja csak takarít, és felhajtotta  a szőnyeget. Nem Csuja L. tette oda a csávázó szereket és a GMO -s növényeket.
Szerintem köszönet Neki, csak így tovább!
Igen is ismerje meg minden méhész, hogy méhei milyen veszélynek vannak kitéve!

Kiskakas!

*

varjú

  • ***
  • 161
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #57 Dátum: 2014. Február 25. 09:23 »
Én szeretem ha tanítanak, de olyanok, akik nem vétenek akkora fatális hibákat tanítás közeben, amivel aláássák a tanár hitelét teljesen.
A Laci összeollózott egy csomó dolgot a netről, és a félszemével császárkodik a vakok között.

Láttál-e már karón varjút?

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #58 Dátum: 2014. Február 25. 10:02 »
QUQURIQ!

Teljesen mindegy, hogy ki és honnan szedi össze az információkat, ha azzal segíteni és tanítani tud!
Egy biztos, hogy idáig szinte csak Ő állt ki a méhészek elé.
Én több előadását hallottam. Jók voltak, meggyőzőek, és tényszerűek. a felépítésével sem volt semmi gond. Pedagógiailag is jól összerakott volt az előadása.
Mégis csak egy biológus, nem pedig egy laikus.
Itt az ismeret terjesztés a lényeg, hogy ha valaki mérgezést észlel, mit tegyen, kiket értesítsen, és kitől kérjen segítséget. Észrevételezze a méhész, ha nem úgy veszik a mintákat és nem akkor. Ahhoz ragaszkodjon, hogy ez is kerüljön bele a jegyzőkönyvbe.
Már most sokkal többet tudunk a dolgokról mint pár hónappal ezelőtt!

Kiskakas

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Mi újság Székesfehérváron?
« Válasz #59 Dátum: 2014. Február 25. 11:37 »
Kedves Karcsi!

Te fuvaros vagy és méhész, és biológus vagyok és méhész. Én nem fikázom a te fuvarosi munkádat, kérlek a minimális tiszteletet add meg nekem.

Mit tettem le az asztalra? Ha soha semmi többet nem csináltam volna, csak annyit, hogy visszahoztam a magyar méhészkedésbe a szabadépítményes méhészkedést, már ezzel letettem az asztalra egy olyan új dolgot, amit már 50 évvel ezelőtt meg kellett volna valósítani. A rakodókasos méhészkedés a Magyarországon 1960-as években kihalt kasos méhészkedés utóda, korszerű változata, ami a mai méhészeti üzemi viszonyokhoz és méhegészségügyi szabályokhoz jól illeszkedik.

A türelem relativ fogalom. Ahhoz is türelem kell, hogy az ember egy adott szakmai problémával 1200 órát foglalkozzon és a mások kudarcaiból tanuljon. Ahhoz is türelem kell, hogy az ember elviselje az olyan szembeszelet, mint amilyen te vagy. Ahhoz is türelem kell, hogy az ember felépítsen egy új vizsgálati metodikát. Lehet, hogy sokan szeretnék, de nem fogom abbahagyni ennek a témakörnek a kutatását. Ha nem kapom meg az OMME segítségét, akkor más módon csinálom. A rakodókasos méhészkedés műszaki fejlesztése is megvalósult, miért ne valósíthatnék meg mást is!

Ha az OMME megadja a segítséget a munkámhoz, akkor gyorsabban fogok vele haladni, ha nem adja meg, akkor lassabban, de eredmény mindenképpen lesz. Azaz már született is, hiszen a Greenpeace-sek tanácsaimat is figyelembe véve Somogytúron megtalálták a mérget a növényben. Ha lett volna jó mintavevő eszközük, akkor a méhecskében is megtalálták volna. A Greenpeaces-ekkel ez év eleje óta nagyon sokat tanácskoztam. Az ottani vegyésztől sokat tanultam, ahogy Ő is éntőlem.

Hogy a méhmérgezések biológiáját mennyire ismerem, azt az előadásaim igazolják. Eddig még 3 órásnál rövidebb egy se volt. A másfél-két órás előadás (tele van adatokkal, képekkel, videókkal) után nagyon sok kérdést szoktam kapni. Ha Tóth Péter ott van, akkor vitára is sor szokott kerülni. Eddig két előadásomon volt jelen. Mindig örültem a jelenlétének és a vele való vitának. 

Múlt év szeptember 30-án oroszlánbarlangba lettem bedobva, mezőgazdászoknak és növényvédő szakmérnököknek kellett megtartanom az előadást. Ugyanazt mondtam el, amit ti is szoktatok hallani és olvasni tőlem. Nem fikázó, rosszindulatú és kételkedő megjegyzéseket kaptam, amit pl. tőled is kapok, hanem őszinte kérdéseket és megértést. Őszintén elmondták például, hogy a kormányzat semmi segítséget nem nyújt nekik a technológia váltáshoz, pedig más EU országok nem így viselkednek, ott adnak támogatást az új méhkímélő technológiákhoz. Erre mondom, hogy a méreggyártó multik kézen fogva vezetik a magyar földművelési kormányzatot, mert marhára szeretik kiénekelni azt a 90 milliárd Ft-ot, amit jobb technológia helyett növényvédőszer nevű mérgekre költenek a gazdák.

Varjú!

A fenti írásom neked is szólt. Te nem fuvaros vagy és biológus sem. Te valóban méhész vagy, nem úgy mint Gönyűi Kertész Mikulásunk, de a fuvaros szót lécci helyettesítsd be a saját másik szakmáddal és gondolkodj el te is.

Ebben a témakörben a tudásom nem összeollózott. De különben is az ollózottságot csak akkor tudnád megítélni, ha te is biológus lennél. Tehát úgy alkottál a méhmérgezésekről, a munkámról, tudásomról véleményt, hogy nem is értesz hozzá. Ez szimpla sértegetés. Lesüllyedtél a sarki kofaasszony szintjére.

Nem tudok megfizetni külföldi szakfolyóiratokat (sajnos a KÁTKI sem), de az interneten a legfontosabb szakcikkek teljességében fenn vannak és a legtöbb szakcikk rövidített változata is. Tóth Péter - a neonikotinoidos témában végzett munkája során 1990-es évekből származó  - bizonyított és publikált tényeket sem vett figyelembe, de te őt szent tehénként tiszteled és esetében az eredménytelensége ellenére se veted fel az alaposság hiányát.

Ha már az összeollózottságnál tartunk. Olvastál te Tóth Pétertől olyan írást, amiben értékelte és a nemzetközi szakirodalommal összehasonlította a hazai méhmérgezések jellemzőit? Hány nemzetközi cikket idéz a monitorig jelentéseiben a vizsgálati módszertana alátámasztására? Pedig az elmúlt 7 évben lett volna rá ideje. Leírja-e a monitoring jelentéseiben a pontos módszertant, ami alapján az eredményei születtek? Ugye nem? Szakmai szemmel, az ami megjelent nem egyéb mint rizsa. Alátámasztás nélküli összefoglaló. Nem kételem, hogy a laboratóriumok szakszerűen dolgoztak, de az csak egy része a feladatnak. Ők csak fogaskerekek a gépezetben. Az utasítást Tóth Péter adta és a következtetéseket is ő vonta le. Mi volt Tóth Péter vizsgálati koncepciója? No ez nem derült ki soha.

Tudom, hogy az OMME vezetésén belül Cserényi Péteren kívül többen nagyon kritizálják Tóth Péter monitoring munkáját, de most a vezetés összezár és a kritikák falakon belül maradnak.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.