Most amikor olcsó a cukor, és szerencsére drága a méz. Nem értem, miért kellene forralt mézzel gyúrni a lepényt. Telített cukoroldatot kell készíteni citromsavval, olcsó és nincs fertőzés.
A másik nagy félelme a méhészeknek ez főleg fekvőkaptárban méhészkedőktől hallottam. Nem tudnak léputcát váltani a méhek, és éhen pusztulnak. Nos ehhez azért, nem kevés balszerencsés egybeesések kellenének. A fürt az élelem fogyásával először hátrafelé, majd oldalt "vándorol" a méz után Hosszantartó hideg, és még az is hogy pont akkor kellene léputcát váltaniuk. Ilyen okból, még soha nem pusztult méhem. Persze, az is igaz még csak
18. betelelésemen vagyok túl. Bár ha elő is fordul, az nem lehet túl gyakori, és felmerül bennem a kérdés hogy valójában az lehetett a pusztulás oka?
A "rutinból" méhészkedők egyre rosszabb helyzetbe kerülnek, ma már az éghajlatváltozás, és az általánosan romló körülmények között már kevés az "így szoktuk mindíg csinálni". Ma az van előnyben, aki azt is tudja hogy miért. Az az, gyorsan tud válaszokat adni az új kihívásokra. De ugyanakkor, és éppen ezért nem végez felesleges költséges, műveleteket.
Kezdő éveimben, idős méhész ismerősöm csodálkozva nézte az etetőtepsim. Amely a keretek fölött helyezkedett el, a bakhátaitól megszabadított rostakeretek takarása alatt. Így a szirup egyszerűen, a rostán keresztül önthető be. Viszonylag gyors etetést téve lehetővé.
Szóval, mindenáron vissza akarta alakíttatni velem a hagyományos állapotot. Kételkedett abban, hogy egyáltalán képesek ilyen kaptárban a méhek létezni. Természetesen nem alakítottam vissza semmit, hiszen ezt a rendszert tőlünk pár várossal távolabb széleskörben használták, nyilván manapság is. (Egy új, még használatlan minta kaptárt kaptam kölcsön hogy lemásoljam) Persze kezdőként is sejtettem (tudtam) már annyit hogy ezen nem múlhat a méhek létezése. Így inkább, udvariasan másfelé tereltem a beszélgetés irányát. ...